Az erről szóló előterjesztést szerdán küldték szét az önkormányzati képviselőknek. Páva Zsolt polgármester az MTI-nek azt mondta: miután Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatójának kérésére zárt ülésen tárgyalják az ügyet csütörtökön, csak a döntés után nyilatkozhat érdemben. "Rendkívül képlékeny az eset" - tette hozzá. Egy héttel ezelőtt a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetőjének felmentését indította el Páva Zsolt.
Az MTI képviselői forrásokból úgy értesült: a vezérigazgatótól a nemrégiben kirobbant buszeladási botrány miatt rendkívüli felmentéssel válnának meg. A kezdeményezést azonban nem mindenki támogatja, sőt, egyes vélemények szerint nem is lesz meg a vezérigazgató elmozdításához szükséges többség.
Június elején került nyilvánosságra, hogy a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő helyi busztársaság, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. a közelmúltban nettó 2,2 milliárd forintért eladta mintegy 170 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek.
A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része pedig 500-600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát. A PK Zrt. azóta 1,2 millió forint havi bérleti díjat fizet a járművek darabjáért és 10 évre vonatkozóan egy összegben nettó 2 milliárd forint rendelkezésre állási díjat fizetett a vevőnek.
Az ügy kapcsán Páva Zsolt feljelentést is tett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indult nyomozás. Az MTI Varga Pétert is kereste telefonon, ám kora estig nem sikerült elérni. Korábban azt nyilatkozta: nem tudja, érte-e kár a várost. "Felmerülhet a bűncselekmény gyanúja, de nem hiszem, hogy bűncselekményről, hanem egész egyszerűen a menedzsmentjogok rossz értelmezéséről lehet szó" - mondta, utalva arra, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa nem értesítette a lépésről a Pécs Holdingot és az önkormányzatot.
A vezérigazgató hozzátette: nem tudja, mi volt az ügylet célja, értelme, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel, ilyen volumenű értékesítéshez ugyanis közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség.
Páva Zsolt újabb skalpot gyűjt csütörtökön
A pécsi vagyonkezelő cég vezérigazgatójának, Varga Péternek a menesztését kezdeményezi a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.