Míg az egykori ellenzék politikai képződményei más kelet-közép európai országokban pár év alatt felszámolódtak, az SZDSZ az egyetlen olyan párt, amely a demokratikus ellenzék személyi és intézményes folytonosságát húsz éven át fenntartotta – véli Magyar Bálint. Szerinte a puha diktatúra az oka annak, hogy az SZDSZ húsz évig kihúzta. „Másutt a kemény diktatúra sokkal élesebb töréssel ment át demokráciába, és nagy, antikommunista konglomerátumok léptek fel az első választásokon, majd estek szét a következő években” – magyarázta a Népszabadságnak adott interjújában. Úgy véli, a békés rendszerváltásért nem volt nagy ár, hogy alkut kötöttek az egykori kommunistákkal.

Magyar Bálint

Szerinte a választókat az bizonytalanította el, hogy az SZDSZ a szabad, ám parttalan viták színtere volt, és hiába született egy-egy politikai döntés, az nem befolyásolta a viták nyilvánosságát. „Ez sokszor azt okozta, hogy az SZDSZ-nek egy kérdésről két véleménye volt, de egyikkel sem értett egyet” – magyarázta Magyar. „Ebből fejlődött ki az SZDSZ-ben a belső ellenzéki pozíció éthosza, amelynek később kiemelkedő figurája lett Fodor Gábor, aki '98 óta a belső ellenzék vezetője volt. Ő a korábbi kulturális minták alapján a tiszta értékek megjelenítőjeként definiálta magát minden mással szemben, ami pragmatikus, földhözragadt, esendő. Ezt a szereposztást a sajtó kedvelte. A belső ellenzéki éthosz később a legszimplább hatalmi eszközzé vált” – mondta a politikus.

Bár az interjúban elismerte, hogy a vezető politikusok – köztük ő is – sokszor hibázott, azt állítja, hogy a száznapos program esetében próbálták csökkenteni a kiadások nagyságát. „Az MSZP-vel és a Fidesszel együtt megszavaztuk, ha következetesek vagyunk, akkor a nemmel történő szavazás után fel kellett volna mondanunk a koalíciót, ami előre hozott választásokat jelentett volna. Véleményem szerint 2002-ben ez az SZDSZ eltűnését jelentette volna. Mint ahogy a D-209-es ügy esetében egy ilyen végkifejlet meglebegtetése olyan pánikot keltett, hogy a szavazóink fele átszaladt a szocialistákhoz. Egyszerűen képtelenség volt mindkét igénynek megfelelni” – mondta. Magyar szerint a belső ellenzék ezeket az ellentmondásokat ragadta meg, és „önemésztő hatalmi harc eszközévé formálta”. „Úgy viselkedett, mintha egy gyógyszergyár vezérigazgató-helyettese tíz éven át a gyár vezetője akarna lenni, és ezért folyamatosan arról cikkezik, hogy a gyár termékei nem gyógyítják, hanem ölik a betegeket. De akkor már hiába nyeri el az áhított pozíciót, a termékeiket nem veszik majd, hiszen saját maga kemény munkával hiteltelenítette el a vállalatot” – magyarázta, hozzátéve: a párt mostanra jutott el „egy olyan bohózatig, ahol az új elnök a legvadabb SZDSZ-ellenes vádakat böfögi vissza, és kér értük bocsánatot a társadalomtól”.

Azt azonban Magyar is elismeri, hogy az SZDSZ nem engedte be azokat a témákat a politikájába, amelyek a rendszerváltáskor kivívott szabadság minőségét biztosítják. „Ilyen például a nők elnyomott helyzete, vagy éppen a fogyasztóvédelem kérdése. A romák körüli konfliktusok esetében ellenálltunk még az érdemi vitának is olyan megoldásokról, mint például a családi pótlék iskolába járáshoz kötése, vagy a segélyek egy részének természetbeni, közüzemi számlák törlesztésére juttatása. A polgárőrség megerősítésének elvetése csak azt eredményezte, hogy paramilitáris, szélsőjobbos alakulatok jöttek létre. A valódi válaszokat próbáltuk identitáskampányokkal helyettesíteni” – mondta.