Az úgynevezett időmérleg-felvétel célja, hogy a lakosság életmódjáról, időfelhasználásáról a korábbi vizsgálatokkal összehasonlítható, és az alapvető társadalmi-demográfiai rétegek szerint differenciált képet nyújtson. A felvétel átfogó módon tárja fel a magyar társadalomban és gazdaságban lezajlott változások életmódra gyakorolt hatásait, az alapvető rétegek és demográfiai csoportok életvitelének alakulását.
A felvétel mintájának egyaránt reprezentálnia kell az ország háztartásaiban élő 10–84 éves népességet, valamint az év napjait évszakok és a hét napjai szerint. Egy éven keresztül országszerte összesen 11 200 háztartást fognak felkeresni a kérdezőbiztosok, akik egy időmérlegnaplót fognak kitöltetni a válaszadókkal. Ez azt jelenti, hogy percre pontosan felveszik azt, hogy az emberek mit csinálnak egy adott napon. A mintába hétköznap és hétvége is kerül, és az is fontos, hogy a megkérdezett milyen korosztályhoz tartozik, milyen a gazdasági aktivitása.
A válaszokat a kérdezőbiztosnak kell beírnia. Minden tevékenyégnek külön kódja van, és megjelenik az is, hogy a válaszadó kivel végezte az adott tevékenységet, és milyen párhuzamos dolgot művelt még emellett. A napló kitöltése hajnali 4-től indul, és percre pontosan egészen elalvásig jegyzik az eseményeket, így például a közlekedést, étkezést, szabadidő-felhasználást, házimunkát is.
A napló kitér az egészen személyes tevékenységekre is, így például az intim együttlétnek, a sírásnak és a veszekedésnek is külön kódja van. A kutatás vezetője reméli, hogy az emberek bátran válaszolnak. Legutóbb tíz évvel ezelőtt, már elárultak egészen személyes dolgokat - mondta. A felmérés lehetőséget nyújt arra, hogy érdekes elemzések készüljenek az emberek szokásairól.
Egy évig figyeli a KSH, mire mennyi időt szánunk
A 10-84 éves népesség életmódjáról, életkörülményeiről és az éves időfelhasználásáról gyűjt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október elsejétől - mondta Giczi Johanna, a kutatás vezetője, a KSH vezető tanácsosa.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.