A vád szerint a három férfi hat-nyolc évvel ezelőtt marihuána előállítására szolgáló növény termesztésébe kezdett egy XVII. kerületi ingatlanon. A helyszínt a bíróság péntek délelőtt meg is tekintette.
A bírósági eljárásban először felmentő ítélet született, amelyet a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezett, és új eljárásra utasított. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ezután első fokon, nem jogerősen Farkas Pétert öt évre ítélte, és elrendelte egy másik ügyben kiszabott felfüggesztett büntetésének végrehajtását is.
A vád súlyosbítást kért a Farkas-testvérek drogügyében
A vádhatóság az első fokon kiszabott ötéves szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kért a szökésben levő Farkas Péter olimpiai bajnokra az ellene, testvére és harmadik társa ellen kábítószer-termesztés miatt indult büntetőügyben pénteken a Fővárosi Bíróságon; a sportoló védője ugyanakkor felmentést kért.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.