Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a nyár közepén a Népszabadságnak még úgy nyilatkozott, hogy a rendőri munka hatékonyságának se a túl gyakori főkapitánycserék, se a sűrű minisztercserék nem tesznek jót. A tavaly februárban kinevezett tárcavezető ehhez képest a múlt héten váratlanul bejelentette, decemberben leköszön hivataláról. Döntése azt jelenti, hogy e ciklusban nem kevesebb mint négy politikus fogja váltani egymást a belügy és az igazságügy 2006-os összegyúrásával kialakított IRM élén, amelynek elődminisztériumai a legstabilabb tárcák közé tartoztak korábban Magyarországon. A rendszerváltás óta egyébként még nem volt példa arra, hogy egy kormánytag – történetesen a parlamenti választások lebonyolításáért felelős tárca vezetője – a választási kampány küszöbén áll fel a bársonyszékből. Vagy inkább lép le a süllyedő hajóról.
Draskovics távozásával, lehet, hogy akaratlanul, egy fideszes kívánságlista utolsó pontja is teljesül. Az UD Zrt. botrányába még tavasszal belebukott Szilvásy György és a romagyilkosságok nemzetbiztonsági hivatali összefüggései miatt szeptemberben felállt Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter után a fiataldemokraták korábbi követelésének megfelelően a fegyveres testületek újabb minisztere veszi a kalapját. A parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke, Lázár János legutóbb akkor szólította fel távozásra Draskovicsot, amikor ő – a bizottsági elnök állítása szerint – bűncselekmény elkövetésének a gyanújába próbált keverni két jobboldali tévériportert. Kínos helyzetbe került az IRM vezetője akkor is, amikor a terrorizmus elleni sikeres hatósági fellépést illusztrálva olyan videofelvételt hozott nyilvánosságra, amelynek valójában nem volt köze a Magyarok Nyilai nevű radikális szervezet akcióihoz.
Az 54 éves igazságügyi és rendészeti miniszter távozása persze úgy is dekódolható, hogy az MSZP a választási kampány előtt levette a tábláról a Bajnai-kormány legellenszenvesebb figuráját. Draskovics népszerűségi indexe kétségkívül a legalacsonyabb volt, amit a két utolsó parlamenti ciklusban egy politikusnál mértek (HVG, 2009. október 24.) Magyarországon.
A rendszerváltás óta nem sok olyan állami vezetői tisztség akadt a kormányzatban, amit a nagy munkabírásúnak mondott, ám nem éppen simulékony modorú Draskovics ne kapott volna meg. A technokrata politikus az Antall-korszak elején (1990–1991) helyettes államtitkár, a Horn-érában (1994–1998) közigazgatási államtitkár, a második MSZP–SZDSZ-kabinet alatt (2002–2004) címzetes államtitkár volt, majd rövidebb-hosszabb ideig kormánybiztosi tisztséget és három különböző miniszteri megbízatást is ellátott. A baloldal első számú kormányzati fregolijának informális befolyása Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején volt a legnagyobb, amikor kabinetfőnökként úgyszólván a kormányfő hivatali alteregójának számított. Aki ebben az időszakban a miniszterelnöknél el akart érni valamit, annak szinte kötelezően Draskovics ajtaján kellett először kopogtatnia. Formális értelemben a 2004-ben elnyert pénzügyminiszteri megbízatása volt ugyanakkor nyilvánvalóan a legfajsúlyosabb, e tisztségből azonban alig egy év múltán Gyurcsány Ferenc felmentette elődje bizalmi emberét, hogy aztán 2006-ban meglepetésszerűen visszahozza kormánybiztosként a második Gyurcsány-kabinetbe.
A Pénzügyminisztériumban szocializálódott, jogász végzettségű baloldali strapakáder, aki alighanem akkor is hasonló karriert fut be, ha történetesen nem bukik meg húsz éve a Kádár-rendszer, 2008 februárjában hirtelen az IRM vezetőjeként folytathatta miniszteri pályáját. Az új reszort kudarcokat és eredményeket egyaránt hozott a határozott vezető hírében álló Draskovicsnak. Több elődjével ellentétben az új tárcavezető képes volt például a parlament elé terjeszteni a rendszerváltás eddigi legnagyobb jogi vállalkozását, az 1998 óta készülő polgári törvénykönyvet, majd nagyrészt vállalható kompromisszumokkal el is tudta fogadtatni azt a képviselőház többségével. Egy súlyos megalkuvás ugyanakkor kétségkívül árnyékot vet az 1219 paragrafusból álló jogi monstrumra és a miniszter kodifikátori működésére is. Az új kódex az előzetes ígéretek ellenére végül mégsem helyezte ugyanis bírói felügyelet alá (az 1855 és 1972 közötti gyakorlatnak megfelelően) a hazai ingatlan-nyilvántartást. A telekkönyvet, legalábbis a dolgok mai állása szerint, a jövőben is az államigazgatási hierarchiába tartozó, szabadon utasítható hivatalnokok fogják tehát vezetni, ami e kényes területen állandósítja a korrupciós veszélyt. Ami ellen Draskovics amúgy keresztes hadjáratot hirdetett.
A miniszter távozásának időzítése miatt az utóbbi napokban sokfelé feszegették, vajon milyen ajánlat kedvéért hagyja ott Duna-parti irodáját az ambiciózus közszolga. Egy múlt heti kötetlen sajtófogadáson az érintett lényegében megerősítette azt a hírt, hogy pályafutása hamarosan a PricewaterhouseCoopersnél folytatódhat. A volt pénz-, illetve a még „lábon álló” igazságügyi és rendészeti miniszter gyors átigazolása a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó cégéhez adott esetben persze újra aktuálissá tehet egy régi kérdést: vajon nem kellene-e végre kötelező moratóriumot előírni a végrehajtó hatalom vezetői számára, ha azok a gazdasági szférába átlépve egyik napról a másikra a nemrég még általuk képviselt állammal kezdenek el hirtelen üzletelni. Draskovics székére lapzártakor Avarkeszi Dezső, az IRM szocialista államtitkára tűnt a legesélyesebbnek.
BABUS ENDRE
