Mindkét társaságnál elmondták, hogy bár még nincs konkrét kimutatásuk, többlet költséget okozott a BKV sztrájkja. Hackl Mónika, a Tesco Global Áruházak Zrt. szóvivője elmondta, hogy egyebek mellett a szokottnál több saját buszt indítottak, átalakították a műszakokat, az áruházak igyekeznek rugalmasan működni.
A Tesco áruházaiban a sztrájk első két napján az átlagnál erősebb volt a forgalom, mára átlagosnak mondható - ismertette a szóvivő. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője elmondta, hogy azoknál az üzleteknél, amelyeket elsősorban tömegközlekedési eszközökkel szoktak a vásárlók megközelíteni, 10 százalékot meghaladó mértékű forgalom-visszaesést mértek a sztrájk kezdetekor, mint egy évvel korábban. Hozzátette: a betérő vevők pedig kevesebbet vásárolnak, mint általában szoktak.
A taxisok forgalma viszont a duplájára növekedett a BKV-sztrájk alatt. Dudás Zoltán, a Főtaxi taxi üzletágának igazgatója elmondta, hogy egy átlagos hétköznaphoz képest megduplázódott a forgalmuk, és továbbra is ugyanannyian rendelnek taxit, mint a sztrájk első napjaiban, így folyamatosan megerősített szolgálattal dolgoznak a rendkívüli helyzetben.
Sipeki József, a Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója azt mondta: a szokásoshoz képest 40-50 százalékkal nőtt a napi forgalmuk. Annak ellenére, hogy még mindig sok a rendelés, már lehet érezni, hogy az egy munkahelyre járó kollegák összefognak, és megszervezik az eljutást munkahelyükre.
Medgyes Péter, a 6x6 Taxi marketing igazgatója is megerősítette, hogy a BKV-sztrájk óta a napi forgalmuk másfél-kétszerezésre emelkedett. Hangsúlyozta, hogy továbbra sem lankad az érdeklődés, taxis alvállalkozóik teljes erőbedobással dolgoznak.
Sztrájk: az üzletek forgalma csökkent, a taxisoké nőtt
A BKV-sztrájk nem akadályozta a nagyobb kereskedelmi láncok munkatársainak munkába jutását: a Tescónál és a CBA-nál is igénybe vették a taxis cégek szolgáltatásait, továbbá saját buszokat indítottak, de az is gyakori volt, hogy a kollégák bevitték egymást dolgozni. A taxisok napi forgalma a sztrájk alatt duplájára emelkedett.

Zelenszkij Brüsszelben: Ukrajna nem adhat fel területeket
Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
„A többség nem akar olyan lenni, mint az apja volt” – hogyan érdemes apaként jól jelen lenni a gyerek életében?
Az én hetem: Péterfy Gergely abban a városban járt, amely minden keresztény fundamentalista rémálma
A Fidesz-kormány egykori helyettes államtitkára volt a vendég egy Tisza Sziget rendezvényen
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Tarantino elárulta, miért nem csinálta meg legújabb filmtervét, és miért nem ő rendezi saját filmjét
Kis híján egymásba rohant két vonat Szolnok és Szajol között
Hatalmasat kaszált valaki a hatos lottón
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.