Bevezetőjében Zombory Máté, a lap főszerkesztője az anBlokk eddigi történetét osztotta meg a mintegy százfős, ránézésre túlnyomórészt fiatal értelmiségiekből álló közönséggel. Kiderült, hogy első (dupla) számuk a rendszerváltásra, a következő az ügynökkérdésre, a most bemutatotté pedig a cigányozásra fókuszál. „Szerintünk minden olyan beszéd, amely megfogalmazza a cigány-nem cigány különbséget, cigányozásnak minősül” – tette hozzá Zombory. Azt mondta: a lap nemcsak a rasszista cigányozással foglalkozik, hanem minden, a cigánysággal kapcsolatos beszéddel.
Bizonyos gátak átszakadtak a médiában, de a mindennapi közbeszédben nagy változás az elmúlt húsz évben nem vehető észre – vélte a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, Békés Bence. Fleck Gábor szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szociológiai Intézetének tudományos segédmunkatársa, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom aktivistája úgy vélte: a mai magyar nyilvánosságban vezető értelmiségiek követnek el a hetven évvel ezelőttihez hasonló árulást azzal, ahogy a témáról beszélnek: vétkeseknek mutatják be a társadalmi átalakulás áldozatait. Fleck úgy vélte: a falusi nem cigány lakosság egyetlen közös témája a cigányozás. Ez húsz éve még nem volt így, vagy legalábbis „nem volt ennyire durva” – tette hozzá.
Ma már szabadon lehet cigányozni – vélte Virág Tünde szociológus, az MTA Regionális Kutatások Központjának tudományos segédmunkatársa, akinek a minap jelent meg Kirekesztve – Falusi gettók az ország peremén című kötete. A szakember úgy látja: korábban tanárok vagy iskolaigazgatók a beszédben betartottak egy határt, de két-három éve teljesen nyíltan rasszista szöveg hallható a falvakban. Bíró András alternatív Nobel-díjas antropológus, humánbiológus, a most megjelent anBlokk egyik interjúalanya Virág fönti állítását azzal magyarázta, „hogy tagadjuk a tényeket”: észrevehetően növekedett a falusi, általa „kiskriminalitásnak” nevezett piti bűnözés, a falvakban egyre kevesebb a gádzsó, vagyis a nem cigány fiatal, „a cigány fiatalnak meg nincs törvény, mert mitől lenne”. A tények tagadásának egyenes következménye szerinte, hogy a jobbszél, majd az általános közbeszéd legitimizálja a cigányozást.
Bíró a kibontakozás útját abban látja, hogy a cigányok hallassák a hangjukat, határozzák meg magukat mint szavazók, aktív résztvevői legyenek a közéletnek, például törekedjenek megszerezni a polgármesteri széket. Jellemző – tette hozzá –, hogy mi beszélünk róluk, a vitázó felek közt pedig egyetlen cigány értelmiségi sincs.
A „cigány” terminus technicus használata különbségtétel – vélte Horváth Katalin kulturális antropológus, a lap főszerkesztő-helyettese. Ebből a különbségtételből azonban nem következik, hogy az adott szöveg rasszista. Az a cigány, akit a környezete annak tekint – idézte a két éve elhunyt cigánykutató szociológust, Kemény Istvánt Virág Tünde. Hozzátette: a cigány- és a szegényprobléma egyre inkább elkezdett egymásba csúszni.
Nem vitatkozva Virág Tünde és Fleck Gábor állításával, hogy a közbeszédet észrevehetően jobban jellemzi a nyílt rasszizmus, mint akár csak pár éve, Horváth Katalin ebben némi pozitívumot is lát. Mint fogalmazott, „a ki nem mondás teher volt”, most viszont van reális esély a normális vitára.
A végén Bíró még jól odapörkölt a cigányságkutató szakembereknek – például az épp mellette ülő Virág Tündének. Bíró azt vetette a széplelkű értelmiségiek szemére, hogy kutatnak, ahelyett, hogy lemennének a terepre és élnének ott a cigányokkal együtt tartósan. Akkor tudnák meg igazán, milyenek a cigányok – vélte.
A hvg.hu megkérdezte Bíró Andrást, hogy szerinte valóban van-e szükség etnikai alapú cigánypolitikára, hiszen amikor a 2006-os parlamenti választáson az MCF Roma Összefogás Párt országos listát állított, mindössze 4459 szavazatot szerzett. Biztos, hogy a cigányok cigánypártra szavaznának? – kérdeztük. Bíró arra hívta föl a figyelmet, hogy a mostani választáson a négy cigány egyéni képviselőjelölt összesen kevesebb, mint kétezer szavazatot kapott, „ami az ellenkezőjét bizonyítja annak, mint amit én mondtam” – árnyalta legott a kérdést. Bíró szerint az általa elmondottak hosszútávra értendők. „A kérdés az, hogy a cigányok rájönnek-e arra, hogy demokráciában lehet szavuk” – tette hozzá.
Az antropológus szerint ma rosszabb a helyzet, mint nyolc éve volt: „most történtek a gyilkosságok”. Arra a megjegyzésre, hogy nem jobb-e viszont, mint négy év múlva lesz, azt felelte: könnyen lehet. Úgy vélte: „a mai társadalmi valóságot a középosztály nem akarja látni”, ráadásul a gyilkosságok sem nyitották föl a cigányok szemét, hogy „ők mint etnikum vannak veszélyben”. Arra is fölhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy részben létrejövőben van, részben létrejött egy cigány értelmiségi réteg, és ez reménykeltő arra nézve, hogy kialakulhat a saját érdekeit képviselni tudó cigányság.
Arra a fölvetésre, hogy az egész problémahalmaz cigánykérdés-e vagy szegénykérdés, a szakember úgy felelt: „különbség van a mélyszegénységben élő magyarok és a mélyszegénységben élő cigányok között”, ugyanis, bár a mélyszegénységben élő gádzsókat is lenézi a társadalom jelenős része, őket nem cigányozzák. "Meggyőződésem, hogy demokratikus keretek között, demokratikus képviselettel a társadalmi számszerűség miatt etnikaivá változtatott problémának etnikai válasza lesz” – zárta gondolatait Bíró András.
„Szeretnénk, hogy a cigányozás ne legyen negatív dolog” – ezt már Horváth Katalin mondta lapunknak. Szerinte olyan közbeszédre van szükség, „amelyben több mozgástere nyílik a cigány-magyar viszonynak”. Az interjúba bekapcsolódó Oblath Márton szociológus – aki, akárcsak Horváth, szintén főszerkesztő-helyettese az anBlokknak – ezt úgy egészítette ki: „Aki használja azt a megkülönböztetést, hogy cigány, az óhatatlanul cigányozik.” Arra, hogy ebben a konstellációban az interjú készítése közben mi is cigányozunk-e, Oblath úgy felelt: „Abszolút.”
A hvg.hu kérdésére Horváth úgy felelt: a kerekasztal-beszélgetés során szándékosan használta a cigány és nem a roma szót. „Az lenne a föladat, hogy elszakadva a tabusító beszédtől, hogy lehetne a cigányt úgy átfogalmazni, hogy mégse rasszista beszéd legyen” – tette hozzá. Horváth szeretne a Kemény-féle bon mot-tól elszakadni: „nem azt szeretnénk megkérdezni, amit a társadalomtudomány mindig megkérdez, hogy ki a cigány, hanem, hogy mi a cigány mint jelenség, mint társadalmi szerep”. A fiatal kulturális antropológusnő szerint „nagyon nagy a félelem a rasszista beszédtől, ez egy beidegződés, a Kádár-korszak meghosszabbítása”. Horváth arra kíváncsi, hogy „mi van akkor, ha nem ijedünk meg ettől a dologtól, hanem azt mondjuk, hogy vannak a cigányhoz kapcsolódó társadalmi tapasztalataink” és azt vizsgáljuk, hogy ezek a tapasztalatok a különböző társadalmi csoportokban milyenek, illetve hogy jönnek létre.
A lapról Oblath azt mondta: hatszázötven példányban jelent meg és néhány könyvesboltban – például az Írók Boltjában és a lapot terjesztő L’Harmattan Kiadó könyvesboltjában – kapható. Arra a fölvetésre, hogy ezek szerint legkönnyebben Budapesten szerezhető be és nem Edelényben vagy Ózdon, Oblath azt mondta: „Az biztos.”
Szegő Péter
