Megszűnt a fogda Tatabányán

Őrzött szállássá minősítette az országos rendőrfőkapitány a Tatabányán lévő 42 férőhelyes rendőrségi fogdát, ezért a 72 órára őrizetbe vett személyeket más megyék fogdáiban kell elhelyezni - erősítette meg az MTI értesülését hétfőn a megyei főkapitányság sajtóreferense.

  • MTI MTI
Megszűnt a fogda Tatabányán

Ugyanabban az épületben fogda és őrzött szállás a jogszabályok szerint nem működhet - tette hozzá Léber Gabriella. Idén márciusban a megyei főkapitányság évértékelő értekezletén Házi István, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója elmondta, hogy a megyében 76 állást nem tudnak betölteni, azaz minden tizedik ember hiányzik. 

Az értékelésen elhangzott, 2009-ben összesen 12.665 bűncselekmény vált ismertté a megyében, míg egy évvel korábban 9.788-at regisztráltak. A felderítési eredményesség 2008-ban 54,7 százalékos volt, 2009-ben ez a szám mindössze 35,6 százalékot tett ki. 

Sántik Lajos, Tatabánya közbiztonsági referense rámutatott, hogy Komárom-Esztergom megyei rendőrség eredményességét befolyásolja, hogy ez az egyetlen megye az országban, ahol nincs börtön, pedig a tatabányai önkormányzat térítés nélkül adott volna telket az intézménynek és egyetértett a beruházással. Sántik Lajos szerint már az előzetes letartóztatásban lévők szállítása is elvonja a rendőri erőket a közterületről és nagy anyagi terhet jelent. Ehhez adódik most hozzá a három napra őrizetbe vettek fogdába és a bíróságra, majd letartóztatás esetén újra a fogdába szállítása.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.