szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felfüggesztette a Fővárosi Munkaügyi Bíróság pénteken a K&H Equities Zrt. által indított kártérítési pert Kulcsár Attila volt dolgozója anyagi felelőssége ügyében.

A munkaügyi bíróságon indított eljárásban a K&H Equities Zrt. 11,383 milliárd forint kártérítés megfizetésére kívánja kötelezni volt dolgozóját, Kulcsár Attilát munkaviszonyban okozott szándékos károkozás miatt. Ezt a szándékos károkozást a felperesnek kell bizonyítania, azonban a felperes nem tud bizonyítani, mivel a Kulcsár Attila ellen 2003-ban indult büntetőeljárás során készült nyomozati anyagok illetve iratok a nyomozó hatóságnál illetve a Fővárosi Bíróságnál vannak - hangoztatta a felperes ügyvédje.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét 2008-ban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és új eljárásra utasította a bíróságot. Ekkor indította el a K&H Equities a pert a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, mivel dolgozója ellen polgári pert nem indíthatott. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság tanácselnöke a peres felek közös indítványa alapján a büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztette a pert.

Kulcsár Attila az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése óta Budapesten tartózkodik, lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. A büntető perben sok milliárdos nagyságrendű sikkasztással vádolt bróker és társai ellen - 1998 és 2002 között elkövetett cselekmények miatt - a Fővárosi Főügyészség 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróság pedig 2008 augusztusában hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet. Májusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az igen terjedelmes elsőfokú eljárás megismétlésére utasított, így még bizonyosan évekig eltart a nyolc éve megindult büntetőeljárás jogerős lezárása.

A vád lényege szerint Kulcsár a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégének, a K&H Equitiesnek a munkatársaként jogosulatlanul forgatta állami és magánbefektetők pénzét. A megvádolt állami cégvezetők, illetve magánbefektetők az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket, csakúgy, mint a K&H Bank megvádolt egykori vezetője, Rejtő E. Tibor. Az összesen 24 vádlott ügyében kihirdetett elsőfokú döntésben Kulcsárt 8 évre és 230 millió forint vagyonelkobzásra, továbbá néhány társát is többéves letöltendő szabadságvesztésre és sok tízmilliós vagyonelkobzásra ítélték. Ezen túlmenően Kulcsárt előzetes letartóztatásba helyezte.

A fellebbezések folytán 18 vádlott ügyében másodfokon folytatódó büntetőperben a vádlottak többsége továbbra is ártatlanságát hangoztatta, de jogerős ítélet meghozatalát, az ügy lezárását kérte a táblától. Kulcsár többéves hallgatás után a másodfokú tárgyalásokon érdemi nyilatkozatot tett, melyben azt állította, az ügy nagyrészt még mindig nincs felderítve, de azt ígérte, hogy ebben segít a hatóságoknak, továbbá azt hangoztatta: bár nem ártatlan, de nem követett el olyan súlyos bűncselekményeket, amelyek miatt első fokon elítélték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Újrakezdődik a Kulcsár-ügy

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Kulcsár-ügyben hozott elsőfokú döntést és új eljárásra utasított. A bíróság ezzel igazat adott a Fellebbviteli Főügyészségnek, amely szerint az elsőfokú ítéletben olyan súlyos eljárási hibák vannak, amelyeket másodfokon nem lehet kijavítani.

hvg.hu Itthon

Kulcsár-ügy: új eljárást kér a vád és a védelem is

A Kulcsár-ügy elsőfokú eljárásának megismétlését indítványozza a vádhatóság, mert álláspontja szerint se a bizonyítás, se a történtek minősítése nem volt megfelelő - mondta Nagy Gábor, a bróker védője.