szerző:
MTI

A katasztrófavédelem szakemberei két településen, Devecserben és Kolontáron 500 fővel kezdik meg a kárelhárítási munkálatokat; a honvédség még 100 fővel kiegészülve, a MAL Zrt. pedig 50 dolgozójával vesz részt a munkákban – mondta Lasztovicza Jenő, a védelmi bizottság elnöke sajtótájékoztatón kedden.

A védelmi bizottság esti ülése után az elnök elmondta, hogy az iszapömlés által érintett harmadik településen, Somlóvásárhelyen önerőből folytatnak védekezést, mert nem annyira súlyos a helyzet mint Devecseren és Kolontáron. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolguk most a lakosság kárenyhítése és az, hogy a családokat az otthonaikba vissza tudják juttatni. 

A védelmi bizottság döntött a másnap reggel megkezdendő munkálatokról, a szállítójárművek és a védőfelszerelések mennyiségéről. Összegekről nincs szó, a fontos, hogy a munkák megkezdődjenek - tájékoztatott az elnök. A pénzügyi eszközöket és forrásokat a kormányzat biztosítja, a felelősök megtalálását követően el lehet majd dönteni, hogy „ki fizeti a révészt”- fogalmazott Lasztovica Jenő. Kitért arra is, hogy a kiömlött anyag veszélyes, de nem radioaktív, nem tartalmaz ciánt de nehézfémet és lúgot igen, ami égési sérüléseket okoz. „Nem egyszerű védekezésről van szó, évekig is eltart majd a környezet regenerálódása. A fő cél, hogy az embereket otthonhoz juttassuk”.

A védelmi bizottság már figyelmeztette a lakosságot a kiskertekben termelt növények fogyasztási-, és takarmányozási tilalmára, a kárérték egyelőre összegekben nem meghatározható.

Az utcákról összegyűjtött anyagokat, iszapot a MAL Rt. területére szállítják, minden veszélyes anyagnak minősül. Az elszállítást megszervezték, és a szállító kapacitás is rendelkezésre áll - tájékoztatott Lasztovicza Jenő. 

Toldi Tamás, Devecser polgármestere elmondta, hogy a település 25 százalékát, 290 családot érintett a katasztrófa. Az iszap mindent összezúzott amit a lakásokban talált, vannak helyek, ahol 2 méter magasságban állt az anyag. A polgármester szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy sokan csak most - házaikba visszatérve - szembesülnek a károk nagyságával, ami nagy lelki megterhelést jelent.

A katasztrófáról minden hírt megtalál itt.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu Napi merítés

Mi a timföld átka?

Az alumínium nagyobb barátja az embernek, mint a kutya. Gondoljunk csak a sok könnyűszerkezetre, a pehelykönnyű biciklikre, olyan tuti ötvözetekre, mint a repülőgépeknél használt duralumínium. De mi a timföld átka? A H2SO4 blog ennek járt utána.

hvg.hu Itthon

Újabb videók a vörösre festett Devecserről

Hétfő óta újabb amatőr filmfelvételek kerültek fel a Youtube videómegosztóra a devecseri és a kolontári iszapáradás nyomairól. A felvételeken jól látszik, hogy az iszapáradat óriási felfordulát okozott a településeken és vörösre festett mindent.

MTI Itthon

Iszapömlés: megnémultak a védelmi bizottság tagjai

Akadémikusokkal, egyetemi professzorokkal és ökológusokkal ülésezik a védelmi bizottság kedd délután az ajkai zagytározó sérülése miatt bekövetkezett katasztrófahelyzet kapcsán, a vörösiszappal elöntött Kolontár településen.

MTI Itthon

Iszapömlés: tilos a szennyezett élelmiszerek fogyasztása

A szennyeződött élelmiszerek és takarmányok fogyasztásának megtiltásáról, az előzetes kárfelmérés megkezdésének elrendeléséről, valamint a településeken a szennyező iszap összegyűjtéséhez közhasznú munkások és települési erők igénybevételének szorgalmazásáról döntött a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF).

MTI Itthon

Orbán: a belügyminiszter kivizsgálja az iszapömlést

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy részletesen vizsgálja, vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget az Ajka közelében hétfőn történt iszapömlés ügyében, mivel semmi nem utal arra, hogy annak természeti oka lett volna, így feltehetően emberi hiba okozta a katasztrófát.

MTI Itthon

Iszapömlés: a Jobbik törvénymódosításokat kezdeményez

Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő jogszabály-módosításokat kezdeményez, hogy ne fordulhasson elő a kolonári vörösiszap-tároló gátszakadásához hasonló katasztrófa. Már Illés Zoltán államtitkárral is egyeztetett, aki szóban támogatta elképzeléseit.

MTI Itthon

Papcsák felpörgetné a MAL-vizsgálatot

Felgyorsítja a timföldgyárat is birtokló Magyar Alumínium Zrt-vel (MAL) kapcsolatos vizsgálatot a hétfői kolontári katasztrófa - mondta kedden az MTI érdeklődésére Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos.

MTI Itthon

Valótlant állított a Greenpeace

A Greenpeace környezetvédő szervezet azt állította, már a katasztrófa előtti napon készült műholdfelvételeken látszott, hogy megrepedt a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja. A felvételről azonban nem tudni, mikor készült, és nem is ott szakadt át a gát, ahol látni vélték a repedést.

MTI Itthon

A MAL felelősségbiztosítása 10 millió forintra szól?

A hétfői vörösiszap elöntést okozó tározó tulajdonosa, a MAL 10 millió forintra biztosította magát, vagyis a tározóra kötött felelősségbiztosítás értéke, akárcsak az üzemeltető cég alaptőkéje eltörpül az okozott károk mellett - áll a piacvezető lakásbiztosító, az AEGON Magyarország közleményében, amelyben arról adnak tájékoztatást, hogy "szolidaritásból" nyújtanak segítséget a náluk lakásbiztosítással rendelkező károsultaknak.

Debrecenben lesz a 2020-as rövidpályás gyorskorcsolya Eb

Debrecenben lesz a 2020-as rövidpályás gyorskorcsolya Eb

Para-Kovács Imre: Könyörgök, szenteljük fel!

Para-Kovács Imre: Könyörgök, szenteljük fel!

Soha nem láttak még ehhez foghatót: 1,3 milliárd volt feszültséget mértek egy decemberi viharban

Soha nem láttak még ehhez foghatót: 1,3 milliárd volt feszültséget mértek egy decemberi viharban

Ki a kicsit nem becsüli: kipróbáltuk a Lexus UX hibrid divatterepjárót

Ki a kicsit nem becsüli: kipróbáltuk a Lexus UX hibrid divatterepjárót

Új ötlettel állt elő Weber a jogállamiság betartatására

Új ötlettel állt elő Weber a jogállamiság betartatására

Nem a gólyákra vadászó közel-keletiek a madarak legnagyobb ellenségei

Nem a gólyákra vadászó közel-keletiek a madarak legnagyobb ellenségei