szerző:
Hírszerző/FH

Átmenetileg bezárt a Zala megyei múzeumok nagy része, mert az intézmények fenntartója, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága nem tudta fizetni a számlákat.

A szolgáltatók már jelezték, hogy kikapcsolják a villanyt és a gázt, ha nem fizetik ki a több millió forintos tartozást. Az igazgatóság a Zala Megyei Önkormányzattól kért segítséget a számlák rendezéséhez - nyilatkozta szerdán a Független Hírügynökségnek Kostyál László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezető-helyettese.

A múzeumok fenntartójának kevés volt az idei bevétele, ezért nem tudták fizetni a számlákat Kostyál László szerint. A zalaegerszegi Göcseji és a nagykanizsai Thúry György Múzeumba három hete csak előre bejelentett csoportokat fogadnak, a kehidakustányi Deák-kúriában egy hétig állt fent ez a kényszerhelyzet. Néhány látogató miatt még a villanyt sem érné meg felkapcsolni, csoportokat is csak a bevétel miatt fogadnak - nyilatkozta Kostyál.

Az igazgatóság a Zala Megyei Önkormányzathoz fordult, hogy segítsenek kifizetni a tartozást. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke a Független Hírügynökség kérdésére szerdán elmondta: a közeljövőben meg fogják vizsgálni az igazgatóság pénzügyi adatait. Az önkormányzat csak akkor fog segíteni az alelnök szerint, ha a múzeumok fenntartójának valóban nincs miből kifizetnie a tartozást. Ebben az esetben a december 10-i megyei közgyűlésen különítenek el pénzt a számlák kifizetésére.

A Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának célja, hogy az év végéig rendezzék a számlákat, és újból tudják fogadni a vendégeket, nyilatkozta Kostyál László.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ötvenkét éves lánya után perelte ki az elmaradt gyerektartást egy kaliforniai nő

Ötvenkét éves lánya után perelte ki az elmaradt gyerektartást egy kaliforniai nő

Pápalátogatás Csíksomlyón: akár 400 ezer forintot is lehet nyerni utazási támogatásra

Pápalátogatás Csíksomlyón: akár 400 ezer forintot is lehet nyerni utazási támogatásra

Katasztrófa lenne a megállapodás nélküli Brexit Hammond szerint

Katasztrófa lenne a megállapodás nélküli Brexit Hammond szerint

Halász Judit: A gyerekekre figyelni kell

Halász Judit: A gyerekekre figyelni kell

Újabb webshopot ítéltek el a vásárlók átveréséért

Újabb webshopot ítéltek el a vásárlók átveréséért

Száz éve írta le Max Weber, milyen az ideális erős vezető, de Orbán nem olyan

Száz éve írta le Max Weber, milyen az ideális erős vezető, de Orbán nem olyan