„Ha azt akarjuk, hogy egy hanyatló városba tőke települjön, képzett munkaerő vándoroljon, s ne költözzenek el a fiatalok, akkor érdekesebbé, élettel telibbé, egyedibbé kell változtatnunk a városunkat, hogy ne azt sugározza magáról, hogy hanyatló és tanácstalan, hanem hogy izgalmas és kísérletező.” Ezt az ars poeticát fogalmazták meg nyolc évvel ezelőtt azok a pécsi értelmiségiek, akik kitalálták, hogy Pécsnek pályáznia kellene az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre.

Ahogy az EKF-év elején készített közvélemény-kutatások is mutatták, kezdetben a tősgyökeres pécsiek többsége is a szkeptikusok táborához tartozott. Ám miközben őket is bosszantotta, hogy például a közterek egyidejű felújítása miatt feldúlt-feltúrt városban már gyalogosan is alig lehetett közlekedni, amolyan dacszövetség kovácsolódott. Egyre többen elégelték meg, hogy a város neve mindig csak negatív előjellel kerül elő, és ez felélesztette a „csak azért is megmutatjuk” érzését – idézte fel a HVG-nek Páva Zsolt polgármester.

Míg a performance-jellegű események, fesztiválok inkább csak a Kispál-generációhoz tartozókat mozgatták meg (a város legújabb kori védjegyévé vált, idei Kossuth-díjas Lovasi András énekes maga is több eseményen működött közre), az év vége felé a pécsiek már a magas kultúrába sorolt eseményekkel is magukra tudták vonni a figyelmet. Azok lettek a legsikeresebbek, amelyekben szerencsésen kapcsolódott össze a pécsi identitás és a világhírnév. Az együvé tartozás, a „jó pécsinek lenni” érzését erősítette – mondták a HVG-nek többen is –, hogy a Pittsburghben élő Gyugyi László hazahozta páratlan Zsolnay-gyűjteményét.

A teljes cikket a HVG karácsonyi dupla számában olvashatja el!