Megmenti Orbán, ami még menthető?

Még nem lehet tudni, hogy milyen következménye lesz a médiatörvény keltette hazai és nemzetközi hisztériának, mi történik majd a jogszabállyal, s milyen hangulatban telik a magyar EU-elnökség. Az viszont már biztos, hogy páratlan visszhangja van a közösségen belül a magyar törvényalkotásnak. Azt is hüledezve nézik idehaza és külföldön egyaránt, ahogy a magyar kormány kommunikál, reagál, válságot kezel. Ráadásul az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal előrukkoló kormánypárt, s a külföldi tudósítók és politikusok tájékozottságát következetesen megkérdőjelező kommunikáció sem sokat segít.

A lehetséges kommunikációs- és pr-fogásokat feszegető kérdésünket egyes szakemberek azzal verték vissza, hogy az ünnepek alatt nem foglalkoztak a problémával, nincsenek igazán képben. Mások arra hivatkoztak, hogy a piacról élnek és nem szeretnének kockáztatni a kormánynak nem tetsző elemzésükkel. „Ráadásul néhány hónap múlva a médiahatóság arra is kötelezheti az újságírót, hogy kiadja a forrását, ami a név nélküli nyilatkozók számát is erősen csökkenti” – mondta a lapunknak egy kommunikációs szakember. Ez azonban csak a médiatörvény mellékzöngéje. Lássuk, mit mondtak azok, akik véleményezték a helyzetet.

Szijjártó Péter szerint ez egy jó médiatörvény. Átlátható, tiszta viszonyokat teremt. Végre

Stiller Ákos

A kormány nem számolt azzal, hogy a médiát leginkább a média érdekli, és arra sem gondolt, hogy a törvénnyel kapcsolatos kritikus üzenet, narratíva („Orbán Viktor cenzúrát akar bevezetni”) jóval egyszerűbben és közérthetőbben átadható nem csak Magyarországon, de külföldön is, mint a korábbi intézkedéseikkel kapcsolatos félelmek, kritikák – mondta hvg.hu-nak Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója. A politikai elemző a magyar EU-elnökség startjának idejére időzített hatálybalépést is különösen szerencsétlennek tartja, hiszen Magyarországra a rendszerváltás óta nem irányult ekkora nemzetközi figyelem, mint most. Boros úgy véli, a probléma gyökere nem az elrontott kommunikáció, s ezért a helyzet kezelése sem történhet csupán formai dolgokkal, tartalmi változtatásra is szükség van.

„Elsőként megteheti a kormányzat, hogy ’dob egy csontot a média és a külföldi kormányoknak, mondván: megértették a kritikákat, de ez még kevés lesz”- fogalmaz. Véleménye szerint a legokosabb az lenne, ha – ahogy ezt már korábban meg kellett volna tenni – párbeszédet kezdeményeznének a médiával, a kritikát megfogalmazókkal, s az egyeztetés mentén alakítanák ki az új koncepciót. Orbán Viktor és miniszterei nem szántak időt, energiát arra sem eddig, hogy a kritikákat megfogalmazó külföldi médiumok munkatársaival leüljenek, exkluzív interjút adjanak, elmondják személyesen a saját álláspontjukat - sorolja a hibákat a szakember.

„Mind az első, mind a második Orbán-kormánnyal kapcsolatban egyértelműen tapasztalható az a választóknak megfogalmazott üzenet, miszerint nem akarnak meghátrálni, s elképzeléseiket tűzön-vízen keresztülviszik” – foglalja össze a döntéshozóink viselkedését meghatározó politikai habitust, hozzátéve: a magyar választók sem kompromisszumra hajló kormányt akartak, így az ő szemükben egy bocsánatkérés, a hiba elismerése a gyengeség jele lehetne, így erre nem igen lehet számítani. A párbeszéd kezdeményezése azonban nem veszélyezteti a kormányzat imidzsét, s a kormány kereshetne magának olyan független szervezetet, amelynek kritikája mentén módosítja a törvényt, arra hivatkozva, hogy az európai értékrend előtt meghajol és tiszteletben tartja.

Boros Tamás ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az Alkotmánybíróság döntéséig várnak, s a testület által esetlegesen kifogásolt részeket módosítják. „Persze az is megtörténhet, hogy úgy döntenek, nem változtatnak. Ez külpolitikailag gyilkos stratégia lenne, kommunikációval pedig nem igen lehetne rajta segíteni”- sommáz a szakember. A kérdésre, hogy mennyire látja súlyosnak a helyzetet, azt mondja: a hazai viszonyok kevésbé aggasztóak, de a külföldi reakciók komoly aggodalomra adnak okot, hiszen ilyen lesújtó kritikákat az Unió történetében még nem igen kapott ország. A felvetésre, hogy esetleg humorral (amivel ugyan az NMHH próbálkozott, nem sok sikerrel) lehet-e válaszolni karikatúrákra, a külföldi lapokban megjelent gúnyos cikkekre, azt mondja: ez már nem az a helyzet, ahol ennek helye lenne.

Amikor a politikusok rossz kommunikációra hivatkoznak, akkor mindig a politika rossz, azon pedig pr-ral meg kommunikációval nem lehet segíteni – véli Braun Róbert marketingstartéga. A szakember azt mondja: a kommunikáció nem csodafegyver, amivel egy olyan dologról, ami fekete, elhitethetjük, hogy fehér. „Ha egy törvény rossz - márpedig a médiatörvény rossz -, akkor először hozni kell egy politikai döntést arról, hogy kijavítjuk az egyértelműen védhetetlen részeket. Aztán amikor ez megvan, akkor aztán erről lehet kommunikálni is” - vázolja a lehetséges mozgásteret Braun. Véleménye szerint így akár győztesen is ki lehet kerülni a jelenleg igen gyászos helyzetből.

„Számos stratégia van a bocsánatkéréstől a támadásig, ahogy arra is van mód, hogy szakmai vagy más elfogadott szervezetek bevonásával újraépítse elvesztett hitelességét a döntéshozó. Aki egyedül marad, az veszít.”- fogalmaz Braun. A miniszterelnök hosszú ideig kivonta magát a médiatörvénnyel kapcsolatos közbeszédből, de Orbán Viktor csütörtöki megszólalásával elúszott annak a lehetősége, hogy „rendcsinálóként” lépjen föl. Pedig ez kiút lehetett volna a magyar és külföldi kritikák közé szorult, elképzeléséhez – eddig – makacsul ragaszkodó kormánynak.

Nemzetközi elszámoltatás

Stiller Ákos

A valódi kommunikációs probléma az azonos hang hiánya: volt, aki megengedőbben és volt, aki határozottabban fogalmazott a jogszabály megváltoztatásáról.„Az emberek a politikai vezetőtől nem azt várják, hogy minden apró részlettel tisztában legyen, sokkal inkább azt, hogy ha valami helytelen, nyugtalanító dolog történik, akkor elrendezi a dolgokat, rámutat a felelősökre és egyértelműen megfogalmazza a kívánatos irányt”- magyarázza a szakember. Persze kérdés, hogy ebben az esetben mennyire lett volna hiteles egy ilyen fellépés, hiszen egyértelmű volt a kormányon lévő politikai elit szándéka a médiatörvény megfogalmazásával és gyors elfogadásával kapcsolatban.

Braun Róbert úgy látja, a kormány ott is hibázott, hogy túl sok időt hagyott az indulatok eszkalálódására, ráadásul rosszul mérte fel a törvény hatásait is. „Azzal számoltak – ahogy a korábbi ügyekben is -, hogy néhány nap alatt lecsengenek az éles, külföldi kritikák”- teszi hozzá.

Az igazi és valóban nehezen kezelhető problémát viszont abban látja, hogy a történet most már nem is Magyarországról szól. „Az unióban folyamatos vita van arról, hogy a közösség erős vagy gyenge politikával lépjen-e fel. Hat hónappal ezelőtt úgy tűnt, az erős nemzetállamok támogatása, a megengedő unió szerepe kerül előtérbe. A magyar médiatörvény, karöltve az ország soros elnökségével viszont éppen arra adott alkalmat, hogy a nyugat-európai sajtó és politikusok egy erősebb, határozottabb uniót követeljenek” – mondja Braun arra utalva, hogy miért lesz nehéz - még egy esetleges törvénymódosítással is - szépíteni az országról kialakult negatív képen. Most mindenki időt akar majd nyerni, hogy a színfalak mögött létrejöjjön valamifajta elfogadható megegyezés. A kérdés az, hogy a nemzetközi sajtó - és ennek nyomán az ottani véleményvezérek, politikusok - megadják-e ezt az időt.