„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az LMP országos politikai tanácsa szombaton vitatja meg, hogy a párt frakciója részt vegyen-e az alkotmányozási folyamatban – mondta el újságíróknak Schiffer András frakcióvezető és Meszerics Tamás, a párt országos politikai tanácsának elnökségi tagja, miután Schmitt Pál államfővel találkoztak a parlamentben.
Az ellenzéki frakcióvezető kijelentette, hogy ezért a köztársasági elnöknek sem tudtak végleges választ adni, de az országos politikai tanács döntését a képviselőcsoport tiszteletben fogja tartani. Hozzátette, azt viszont újra elmondták, hogy az alkotmányelőkészítésből októberben kivonultak és távozásuk egyik indoka a "kormányfőnek, illetve a kormánynak a viszonya az alkotmányossághoz". Úgy fogalmazott, hogy ez nem tisztázódott megnyugtatóan az azóta eltelt időben.
Meszerics Tamás hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a jelenleg rendkívül zárt magyar politikai rendszert a jövőben minél inkább a részvételre alapoznák, de az alkotmányozási folyamat jelenleg nem biztosítja őket arról, hogy a részvételi elemek nagyobb hangsúlyt fognak kapni.
Arra a kérdésre, hogy mitől függ a visszatérésük az alkotmányozásba, Schiffer András azt mondta, abban egyetértettek az államfővel, hogy komoly érvek szólnak a képviselők részvétele mellett, mert a képviselők egyik feladata, hogy a parlamenti vitában elmondják az érveiket. Hozzátette, hogy a képviselők és pártok részvételének elvét viszont megelőzi az az elv, hogy az állampolgárok is részt tudjanak venni a folyamatban.
Elmondta: megosztották azt az aggályukat a köztársasági elnökkel, hogy ha egy „erőltetett menetben születik egy alkotmány”, akkor újratermelik az 1989-1990-ben kialakult helyzetet, és sokan úgy érzik majd, hogy nélkülük született meg az új alaptörvény.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.