Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Fidesz-KDNP többségű testület az ország második legnagyobb összegű büdzséjét várhatóan március elején fogadja el. A kórházigazgatói pályázatok kiírásáról is dönthetnek.
Budapest idei, mintegy 503 milliárd forintos költségvetéséről tárgyal ma a Fővárosi Közgyűlés. A Fidesz-KDNP többségű testület az ország második legnagyobb összegű büdzséjét várhatóan március elején fogadja el. A korábban elfogadott koncepcióhoz képest néhány területre több forrás jut, így például nagyobb keretösszegre számíthat a szociális és az oktatási ágazat. Tarlós István főpolgármester korábban azt közölte, hogy a csőd elkerülése érdekében a főváros szigorú költségvetést készít.
A közgyűlés kórházigazgatói pályázatok kiírásáról is dönthet. A kiírás a Jahn Ferenc Dél-pesti, a Szent Imre és az Uzsoki utcai Kórház, valamint a Központi Stomatológiai Intézet vezetői posztjait érinti. A közgyűlés arról is dönthet a főpolgármester előterjesztésére, hogy Budapest az év végén kilépne a legnagyobb magyarországi önkormányzati érdekvédelmi szervezetből, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.