Tiszta udvarért szociális ellátás

A családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének maximalizálását indítványozza a kormány a közfoglalkoztatással összefüggő törvénymódosítási javaslataiban, arra hivatkozva, hogy a szociális ellátórendszerben kapható támogatások ne ösztönözzenek a munkavégzés ellen. A Ház az előterjesztés elfogadásával felhatalmazhatja a települési önkormányzatokat, hogy a lakókörnyezet rendezettségéhez kössék az aktív korúak ellátására való jogosultságot.

  • MTI MTI
Tiszta udvarért szociális ellátás

A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett, az Országgyűlés honlapján olvasható indítvány foglalkoztatást helyettesítő támogatásra cserélné a jelenlegi bérpótló juttatást. Az új fajta támogatásra nem lehetne jogosult, aki nem vesz részt a közfoglalkoztatásban, vagy nem folytat álláskereső tevékenységet, illetve nem fogadja el a számára, törvényben előírt feltételekkel felajánlott munkalehetőséget.

A javaslat alapján a rendszeres szociális segély havi összege nem haladhatja meg a nettó közfoglalkoztatási bér mindenkori kötelező legkisebb összegének 90 százalékát. A kabinet elképzelése szerint a települési önkormányzatok a szociális ellátások feltételeként írhatnák elő a lakókörnyezet rendezettségét, aminek betartását a jegyző felügyelné.

A belügyminiszter előterjesztése emellett országosan a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez sorolná az egyes gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokra vonatkozó feladatokat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.