A kamion vezetője eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A kocsiban hárman utaztak, valamennyien könnyebben megsérültek, és könnyebb sérüléseket szenvedett a teherautó vezetője is. Az ukrán rendszámú teherautó emellett még hét parkoló kocsit is letarolt.
Nyolc autóval ütközött egy kamion Szerencsen
Kamion okozott balesetet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs belvárosában hétfőn kora délután, a balesetben négyen könnyebben megsérültek, és nyolc autó, valamint a teherjármű megrongálódott - közölte a rendőrség.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.
Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán – a rendőrség hajtóvadászatot indított
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Csak lézengtek a szavazók a bolgár elnökválasztáson, az oroszpárti jelölt maradt talpon
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Zacher Gábor megharagudott Orbán Viktorra mint influenszerre
Füvező szomszédokhoz hívták ki a rendőröket, akik az intézkedés után büszkén posztolták a köszönőlevelet
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.