Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Elhelyezték a pannonhalmi Főapátság altemplomában Habsburg Ottó szívurnáját vasárnap este.
Az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiának szívurnáját családi körben helyezték el latin nyelvű vesperás keretében, ökumenikus áldással.
Beszédében Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát arra emlékeztetett: Habsburg Ottó a bencés diákként tanultakhoz mindvégig hű volt és erre ők is büszkék. Emellett hitvalló katolikus keresztényként, európai műveltségű politikusként "magyar szívvel érző nagyszerű emberként" és jó családapaként méltatta az elhunytat.
Ezt követően Bölcskei Gusztáv református püspök, Fabinyi Tamás evangélikus püspök, Markovics Zsolt főrabbi és Várszegi Asztrik püspök, főapát mondott ökumenikus áldó imát, majd Habsburg Ottó két fia, Károly és György főherceg vitte le a szívurnát az altemplomba, amelynek padlójában helyezték el azt. Az eseményen a Habsburg-család mintegy száz tagja vett részt. A kormányt az eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte felesége társaságában.
Hortobágyi Cirill, a főapátság perjele korábban az MTI-nek elmondta: Habsburg Ottó bencés diákként tanult és érettségizett magyar nyelven, pannonhalmi bencés szerzetes tanárok oktatták a magyar nyelv és irodalom, továbbá a magyar történelem ismeretére. Mint hozzátette, Habsburg Ottó az irántuk érzett háláját rótta le azzal, hogy 1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után ellátogatott Pannonhalmára, és virágot helyezett el volt tanárainak sírján. A 2002. évi hivatalos látogatásakor pedig a főapátság vendégkönyvében "bencés tanítványnak" nevezte magát, majd elvállalta a Bencés Diákszövetség tiszteletbeli elnökségi tagságát.
A Habsburg-titkárság korábban közölte, hogy a szívurna elhelyezése hagyomány a Habsburg családban, Pannonhalma pedig igen közel állt az elhunythoz.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.