A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Maradhat a szexshop és a mobiltelefonbolt a Nyugati pályaudvaron: a területet bérlő vállalkozók keddre beharangozott kilakoltatását a bíróság felfüggesztette. Ebbe a terület visszaszerzéséért pereskedő MÁV nem nyugszik bele, és a boltosok sem adják fel.
A nol.hu cikke szerint az állóháború 2005 óta tart a Nyugatiban. A MÁV hat évvel ezelőtt felmondta az érintett helyiségeket bérlő két vállalkozó 1993 és 1995 között aláírt szerződését. A Novodel Kft. és a Bovi Kkt. azonban nem akart költözni, és megtámadta a felmondást. A pereskedés a vasút javára dőlt el: a MÁV szerint a bíróság a bérleti szerződések felmondását 2006-ban jogszerűnek ítélte. A jogerős határozatok alapján mindkét bérlőnek ki kellene ürítenie és vissza kellene adnia korábban bérelt területeiket. Mindehhez azonban az eltelt öt-hat év nem volt elegendő.
A vasutasoknak a bírósági ítélettől függetlenül sok bajuk van a kereskedőkkel. A MÁV-nál legalábbis azt mondják: a jogtalan területhasználaton kívül a boltosok önkényeskednek is. Ezt jelzi, hogy miközben eredetileg 1121 négyzetméternyi terület használatára szerződtek, ma már 2523 négyzetmétert foglalnak el. Ráadásul a jogtalanul használt területeket még albérletbe is adják. Holott erre korábbi szerződésük sem jogosította fel a vállalkozókat.
A Nyugati pályaudvaron a boltosok szerint nem miattuk nincs rend. Állítják: az általuk használt területeken gondoskodnak az "utasbarát feltételek" biztosításáról.
Arról is beszéltek, hogy 19 éve dolgoznak a Nyugati pályaudvar területén. A boltjaiknak jelenleg otthont adó épületrész, átvételekor közművek nélküli, elhagyott építési terület volt, amelynek rendbetételére az elmúlt években mintegy százmillió forintot költöttek.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.