szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Schmitt Pál államfő részéről fel sem merült annak lehetősége, hogy a közeljövőben egy rádióműsort vezessen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője. Kiss Norbert ezzel az eMasa médiaszakmai portál értesülését cáfolta.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kiadásában megjelenő honlap kedden saját információra hivatkozva arról számolt be, hogy összeállt a Magyar Rádió új, őszi műsorstruktúrája, amelyben többek között Schmitt Pál köztársasági elnöknek is lehet saját műsora. Ebben a portál értesülései szerint az államfő sportolókkal beszélgetne.

Kiss Norbert ugyanakkor úgy fogalmazott: a honlap téves információk alapján írta cikkét. Az eMasa megkereste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivőjét is, aki - mint írják - "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem kívánta értesüléseiket. Az MTVA ugyanakkor azt közölte a portállal, hogy a teljes műsorstruktúrát  augusztus végén, szeptember elején, sajtótájékoztatón tervezik nyilvánosságra hozni.

MTI / Mohai Balázs
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!