szerző:
Folk György / Brüsszel

Tisztázni fogja a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) a hazai oktatási törvények nyomán felmerült kérdéseket - állapodott meg az uniós oktatási biztossal Hoffmann Rózsa Brüsszelben. Az oktatási államtitkár lapunk kérdésére azt mondta, nem tud róla, hogy lenne olyan jellegű hallgatói szerződés más tagállamban, mint amit nálunk bevezetnek.

– Nincs róla tudomásunk, hogy más uniós tagállamban lenne ilyen jellegű megállapodás – mondta Brüsszelben a hvg.hu kérdésére Hoffmann Rózsa a „röghöz kötést” jelentő hallgatói szerződésekkel kapcsolatban, amit szeptember 1-jétől lenne kötelező aláírnia mindenkinek, aki államilag finanszírozott képzésben vesz részt a felsőoktatásban.

Hoffmann Rózsa azután beszélt erről, hogy találkozott az EU oktatási biztosával, Andrulla Vasziliuval, a biztos ugyanis korábban aggályait hangoztatta a felsőoktatási reform több eleme kapcsán. A megbeszéléseket követően az államtitkár elmondta: nincs hivatalos uniós vizsgálat, ennek ellenére áttanulmányozzák a közoktatási és a felsőoktatási törvényt, ahogy arról lapunk már korábban beszámolt.

Kételyek, aggályok, vágyak

Az EB által esetlegesen aggályosnak tartott törvényekről azután kezdett tájékozódni az unió végrehajtó testülete, hogy több magyar hallgatói szervezet is is Brüsszelhez fordult az Európai Diák Unión (ESU) keresztül, illetve közvetlenül. “Kételyeiket, aggályaikat, illetve vágyaikat” fogalmazták meg a diákszervezetek Hoffmann szerint. Az államtitkár Andrulla Vasziliunak igyekezett alátámasztani azokat a célokat, amelyek a kormányt az új törvények megalkotása során vezérelték. Egy kormányzati forrásunk egy hete úgy vélekedett, ha a "röghöz kötést" netán el is kaszálja Brüsszel, vannak alternatív lehetőségek arra, hogy visszafizettessék az állami támogatást a diplomázásuk után az országot elhagyókkal. Meglehet, jelentősége lesz annak a körülménynek, hogy nem Andrulla Vasziliu, hanem Andor László, a foglalkoztatási ügyek EU-biztosa fog foglalkozni azzal a kérdéssel, vajon összeegyeztethető-e az európai joggal, a munkaerő szabad vándorlásával az a rendelkezés, amely a hallgatói szerződésekről szól.

Hoffmann Rózsának lesz még jelenése Brüsszelben
©

Az EB szakértőinek a múlt héten megküldött angol nyelvű anyagokat az új szabályokról „még nem sikerült mélyrehatóan tanulmányozniuk”, ezért végleges megállapításokat nem tudnak tenni róluk. Bár oktatási téren nincsenek kötelező érvényű hatáskörei az Európai Bizottságnak, a hallgatói szervezetek megkeresése nyomán a biztosnak és szakértőinek kötelességük tájékozódni.

Nyílt, konstruktív

Vasziliu szóvivője a találkozó után a hvg.hu-nak úgy vélekedett, nyílt és konstruktív megbeszélésen vannak túl, amelyen a biztos kifejtette aggályait annak kapcsán, hogy az új közoktatási törvény esetleg hátráltathatja a 2020-as oktatási uniós célok korai iskolaelhagyókra és a diplomások arányára vonatkozó vállalásait. A 2020-as célok teljesítésére kötelezettséget vállaltak a tagállamok annak ellenére, hogy az EB-nek nincs kényszerítő ereje oktatási ügyekben.

A szóvivő szerint a biztos arra kérte a magyar államtitkárt, hogy az új oktatási szabályok összefoglalóját, illetve a 2020-as célok eléréséről készült hatástanulmányokat vegye bele a készülő nemzeti reformprogramba, amelyet aztán április 13-án kell bemutatnia Brüsszelben. Magyarország a korai iskolaelhagyók arányának 10 százalék alá szorítását vállalta (a jelenlegi 10,4 százalékról Hoffmann szerint), illetve azt, hogy a felsőoktatási képzést sikerrel teljesítők száma korosztályonként 30 százalék fölé nőjön.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu Itthon

Hoffmann Rózsa új szabályai feladatot adnak Brüsszelnek is

Eljárás és vizsgálat egyelőre nincsen, az Európai Bizottság azonban ismerkedik a felsőoktatási törvénnyel. Kende Tamás nemzetközi jogász szerint a szabad munkaerő-áramlást korlátozó lépés lehet a "röghöz kötés", az államilag támogatott helyeknél kötelezően előírt hallgatói szerződés.

eduline.hu Karrier

Hoffmann-féle kokitól tartanak a hallgatói fórumot kitiltó dékánok?

„A kormány tagadó álláspontja” miatt szerdára újabb fórumot szervez a Hallgatói Hálózat (HaHa), a csoport tagjai délután ötkor találkoznak az ELTE bölcsészkarának udvarán, azt azonban még nem tudják, beengedik-e őket valamelyik egyetemre. Bár az elmúlt napokban több dékántól kértek teremhasználati engedélyt, egyelőre sehonnan nem kaptak pozitív választ. Volt, aki technikai problémákra hivatkozva utasította el a hallgatókat.

MTI Karrier

Levelet írt az EU-biztosnak és Hoffmannak három oktatási szervezet

Közös levélben fordultak az oktatási államtitkárhoz és az Európai Unió oktatásért felelős biztosához a Hallgatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) képviselői és az Oktatói Hálózat kezdeményezői, akik azt javasolják, hogy a két tárgyalópartner szerdai brüsszeli találkozójukon tekintse át "a magyar oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos problémákat".

A lezárt lehajtó miatt sem kegyelmeznek, ha továbbmegyünk az autópályán, jön a bírság

A lezárt lehajtó miatt sem kegyelmeznek, ha továbbmegyünk az autópályán, jön a bírság

Ma őrizetbe vehetik a Portugáliának kiadott, Ronaldo szexbotrányát kirobbantó hackert

Ma őrizetbe vehetik a Portugáliának kiadott, Ronaldo szexbotrányát kirobbantó hackert

22 millió facsemetét ültet a kormány

22 millió facsemetét ültet a kormány

Újabb fogolyszökés Budapesten

Újabb fogolyszökés Budapesten

1,9 milliárd forintot ad a magyar kormány a határon túli sajtóra

1,9 milliárd forintot ad a magyar kormány a határon túli sajtóra

Igazi különlegességet találtak véletlenül Izraelben: 1500 éves ez a 4x4 méteres prés

Igazi különlegességet találtak véletlenül Izraelben: 1500 éves ez a 4x4 méteres prés