Wass Albert vagy Esterházy kerüljön a NAT-ba?

Ha áprilisban sem tudja elfogadni a kormány az új NAT-ot – amire jó esély van –, szinte biztosan csúszni fog az új tanterv szerinti oktatás kezdete.

  • HVG
Wass Albert vagy Esterházy kerüljön a NAT-ba?

Nem a pedagógiai célok és előírások voltak a legvitatottabbak a nemzeti alaptanterv (NAT) egy hónapig tartó véleményezése során, hanem az az oktatási szempontból nem igazán kardinális kérdés, hogy mely írókat nevezze nevén a szöveg. Az összes, mintegy másfél ezer hozzászólás egyharmada a magyar irodalom kérdésével foglalkozott, a többi is jórészt egyes tananyagokkal, s elenyészően kevés a NAT pedagógiai szemléletével.

A „mely írók tartoznak a NAT által meghatározott nemzeti kánonba” vitában lényegében két tábor feszült és feszül még mindig egymásnak. Az egyik azokat az írókat – Szabó Dezső, Tormay Cécile, Herczeg Ferenc, Nyírő József, Wass Albert – szerette volna kötelező tananyagként látni, akiknek a művei 1990 előtt meg sem jelenhettek, vagy jó időre kiestek az irodalmi emlékezetből, s akik csak szűk körben voltak ismertek. A NAT irodalmi tananyagát bíráló másik tábor a kortárs írókat hiányolta, főleg Kertész Imrét, Nádas Pétert és Esterházy Pétert, de többen felvetették, hogy akár Varró Dániel is lehetne az alsó évfolyamokon kötelező olvasmány.

A NAT-vitáról részletesen a HVG e heti számában olvashatnak.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.