DK: a nemzeti konzultációnak "a szemétben a helye"

A Demokratikus Koalíció (DK) szemfényvesztésnek tartja a nemzeti konzultációt, és a foglalkoztatás javítását várja a kormánytól.

  • MTI MTI
DK: a nemzeti konzultációnak

Varju László pártigazgató az MTI-nek szerdán azt mondta: a kérdőív "semmire sem jó", hiszen nem javítja a foglalkoztatást. Szerinte "a foglalkozatás-politikáról nem kérdezni kell, hanem csinálni", a kérdőíveknek pedig "a szemétben a helye".

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy új "nemzeti konzultáció" kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány. A kérdések közül a kormányfő példaként említette a méltányos tehermegosztás ügyét.

MTI / Illyés Tibor

A kérdőívek postázása kedden kezdődött meg.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.