Jelentős vitát váltott ki Romániában a nyilas kormány mellett a háború végéig kitartó Nyirő József újratemetése, mire a székelyföldi megemlékezés szervezésében részt vállaló házelnök, Kövér László felemlegette, hogy a nemzetközi hírű román íróknak is van elszámolnivalójuk. Csakhogy a vasgárdista román értelmiségiek szerepéről évtizedek óta nagy vita folyik és Románia egyelőre nem akarja állami pompával újratemetni őket, ráadásul szigorú törvényekkel büntetik a fajgyűlölő szervezetek létrehozását. Megnéztük, mit lehet tudni Nyirő román megfelelőiről.
Kövér László szerint Nyirő életművében mindig szét tudta választani az irodalmat és a politikát. Ha neki sikerült, az utókor is megtehetné ezt – mondta az országgyűlés elnöke vasárnap a negyvenes évek végén a nyilas eszmékkel szimpatizáló íróról tartott székelyudvarhelyi megemlékezésen. A házelnök Mircea Eliade, Emil Cioran és Lucian Blaga román írók nevét is felemlegette, akiknek életművében szerinte úgyszintén fontos szétválasztani az írói és a politikai vonatkozásokat.
A román hatóságokkal folytatott bürokratikus vita miatt elmaradó újratemetés helyett tartott ünnepség diplomáciai vihart kavart. Vasárnap közleményben tiltakozott Románia három hete hivatalban lévő miniszterelnöke: a szociáldemokrata Victor Ponta szerint a magyar parlament elnökének nyilatkozatai „nem illeszthetők bele a román és a magyar állam jószomszédi viszonyába”.
Hétfőn a román külügyminiszter a Romania Libera nevű napilapnak nyilatkozva reagált Kövér kijelentésére. A koalícióban a liberális pártot képviselő Andrei Marga azt mondta, ők „előbb gondolkodnának”, komoly vizsgálatnak vetnék alá az említett írok életművét, mielőtt újratemetésüket tervbe vennék.
Agyonhallgatott múlt
Marga – aki 1997 és 2000 között oktatási miniszter volt, és 15 évig irányította a kolozsvári egyetemet – a filozófia professzoraként pontosan tudja, hogy ez a felvetés milyen kényes témát érint. Az emigránsként 1995-ben Párizsban elhunyt Emil Ciorant és az 1986-ban Chicagóban meghalt Mircea Eliadét valóságos mítosz övezi a kulturális és tudományos életben. Mivel a két filozófus műveit számos nyelvre lefordították – talán ők a legidézettebb románok –, jelenleg ők a román tudomány fő exportcikkei, még ha a legfelkapottabb műveiket már emigrációban írták.
Míg az 1953-ban Spanyolországban elhunyt Nyirőt most – elsősorban az újratemetéséről folyó viták miatt – fedezi fel újra a magyar olvasóközönség, Ciorant és Eliadét a nemzetközi tudományos élet már a második világháború után felkapta, ám politikai múltjukat sokáig homály fedte. A harmincas években mindkét író kapcsolatba került a félkatonai szervezetként működő, antiszemita, magyarellenes, a nyugati demokráciát megvető fasisztoid Vasgárdával, illetve annak "civil" szárnyával, a Mihály Arkangyal Légióval. Bár a romániai és a nemzetközi vitákban rendszerint Ciorant és Eliadét emlegetik a mozgalom propagandistáiként, a két világháború közötti román értelmiség egy jelentős része szimpatizált a Gárdával. Köztük az a Constantin Noica, akiknek tanítványai – köztük a román államfőnek egy ideig tanácsokat adó Andrei Plesu vagy a legnagyobb könyvkiadót, a Humanitaszt irányító Gabriel Liiceanu – meghatározó szerepet töltenek be napjaink tudományos életében. Igaz, a tanítványok Románia modernizálásának hívei és elítélik a szélsőjobboldali eszméket.
A második világháborút követő nemzetközi karrierje során Eliade elhallgatta légionárius múltját, bár közreadta naplóit, amiből sok minden kiderül az 1930-as évekbeli szerepvállalásáról, nézeteiről. Amikor éles kritikák érték a 30-as évekbeli írásai miatt, azt állította, ezek egy részét nem ő írta. Cioran rögtön a háború után beszélt ugyan róla, de bocsánatos bűnnek tartotta, egy olyan hibának, ami túljuttatta gondolkodását, filozófiáját bizonyos bukkanókon. A Vasgárda vezetőjével, Corneliu Zelea Codreanuval közös képen egyenruhában pózoló, róla dicsőítő cikket író Cioran egy 1972-es interjújában azt mondta, pusztán sodródott az árral, nem volt meggyőződéses légionárius. Mindkettőjük esetében a nemzetközi sajtó kapta fel a vasgárdista múltjukat, ami az elmúlt 20 évben ingerült vitákat váltott ki Romániában, s melyek ma sem zárultak le. A sajtóban megjelenő cikkek rendszerint azzal a végkövetkeztetéssel zárulnak, hogy írói, tudományos teljesítményük túl jelentős ahhoz, hogy csak politikai tevékenységük alapján ítéljék meg őket.
„Mindannyian fasisztává váltak”
„Hiszek népünk sorsában, hiszek az új ember keresztény forradalmában, hiszek a szabadságban, egyéniségben és szeretetben. Mindezekért hiszek a vasgárdista mozgalom diadalában, egy erős és büszke Romániában, hiszek egy új életmódban, amely a román lélek kincseit eljuttatja a világmindenség szellemi értékeinek nagy keringésébe” – tett hitet a mozgalom mellett annak lapjában, a Buna Vestireban Eliade 1937-ben (a filozófus légionárius írásainak magyar fordítását a Beszélő közölte 2002-ben – a szerk.).
Bár a történészek szerint a valláskutató hivatalosan nem volt tagja a mozgalomnak, Eliadénak nem ez volt az egyetlen írása, amiben kiállt a Gárda mellett, rendszeresen publikált a lapjukban. 1934-ben, amikor a professzora durva zsidóellenes kirohanásokat tett egy könyv előszavában, azzal védte meg a mesterét, hogy csak történelemfilozófiáról és a megváltásról írt. Mindezt abban az időszakban, amikor a Vasgárda elkövette az első politikai gyilkosságokat – 1933-ban kivégezték a velük szemben rendőri eszközökkel fellépő Ion Gheorghe Duca miniszterelnököt, 1936-ban pedig a Codreanuval szemben fellépő társaikat. Eliade írásaival részt vett az 1937-es kampányban, a választásokon a Gárda 16 százalékot szerzett.
A román uralkodó a választások után letartoztatta a mozgalom több vezetőjét – ekkor ölték meg a csendőrök Codreanut –, többek között Eliadét is, akit egy Csíkszereda melletti táborba internáltak. Itt az állambiztonság rá akarta venni, hogy ítélje el nyilvánosan a mozgalmat, de ő ezt megtagadta. A Vasgárdával később kiegyező, a királyt lemondató Ion Antonescu tábornok diktatúrája idején a nyolc nyelven beszélő író-filozófus diplomáciai feladatokat teljesített Londonban és Lisszabonban. A háború után előbb Franciaországba, majd Chicagóba került, ahol az egyetem vallástörténeti tanszékének vezetője lett. A világhírnevet az 1949-es Vallási hiedelmek és eszmék története, majd az 1956-os A szent és a profán hozta meg számára.
A baráti társaságához tartozó, később világhíressé vált drámaíró, Eugen Ionesco – aki a világháború idején maga is az Antonescu-rezsim diplomatája volt – a háború után úgy látta, hogy Eliade és professzora vonzereje, szakmai tekintélye győzte meg a fiatal tudósokat, írókat, hogy álljanak a Vasgárda mellé. Ahogy A kopasz énekesnő szerzője egy levelében fogalmazott: „mindannyian fasisztává váltak. Egy ostoba, rettenetes és reakciós Romániát teremtettek.”
| "Ostoba, rettenetes és reakciós" |
A Vasgárda (Garda de Fier) alapítása 1927-ben reakció volt a román értelmiség és politikusok körében már a 18. század óta folyó vitára, illetve a román kapitalizmus okozta társadalmi feszültségekre. A romániai értelmiség nagy része úgy gondolta, hogy a román nép a 19. századot megelőzően kimaradt a történelemből, az események a feje fölött zajlottak, a falvaiba visszavonultan őrizte évszázados hagyományait, szellemiségét.
Míg a nyugatosodás hívei az európai formák átvételét szorgalmazták, a Vasgárda vezetői, és a hozzájuk csapódó, Eliade körül csoportosuló értelmiség elutasította a parlamentarizmust. A román és az ortodox „szellemiséghez” igazodó rendszert akartak, a nyugati minták és minden „idegen elem” kiszorítását szorgalmazták. Bár külsőségekben – szimbólumok, karlendítés – sok mindent átvettek az olasz és a német fasisztáktól, a történészek szerint a Gárda sajátos romániai mozgalom volt, ami külső segítség nélkül jutott hatalomra.
A Mihály Arkangyal Légiót az eredetileg a zsidó egyetemisták ellen szervezkedő Codreanu alapította 1927-ben, majd a kampányszervezésre létrehozta a félkatonai Vasgárdát. A hagyományos politikai pártokkal együttműködő II. Károly király elutasította a mozgalmat, miniszterelnöke, Duca 1933-ben törvényen kívül helyezte a szervezetet – pár héttel később merénylet áldozata lett. Az 1937-es választások után – melyen a Légió a harmadik helyet szerezte meg – a diktatúrát bevezető király elfogadta Codreanut, akit fogva tartói arra hivatkozva, hogy menekülni próbált, lelőttek. Válaszul utóda, Horia Sima meggyilkoltatta az új miniszterelnököt. Románia a következő években a Molotov-Ribbentrop paktum következtében elveszítette Besszarábiát és Bukovinát, a második bécsi döntés miatt pedig Erdély északi részét, sőt, Bulgáriának is át kellett adnia területeket.
A területvesztés miatt rendkívül népszerűtlenné vált II. Károly ezt követően a németpárti Ion Antonescu tábornok segítségét kérte, aki paktumot kötött Simával és kikényszerítette a király lemondását.
Ezután a kormányba bevont vasgárdisták rászabadították az erőszakot az országra: rendszeressé váltak az utcai lincselések, 1940 novemberében kivégeztek 64 királypárti elöljárót, pár nappal később a volt miniszterelnököt, a történész Nicolae Iorgát. A káosz miatt hatalmát féltő Antonescu Hitler engedélyével megpróbálkozott a vasgárdista mozgalom szétverésével, mire Sima puccsot kísérelt meg. A román hadsereg több napos küzdelem után leverte az államcsínyt, a légionárius vezetők nagy részét letartóztatták. A Vasgárda egyes sejtjei túlélték a retorziót, a háború után nyugati emigrációba vonultak (a szervezet egyes befolyásos tagjai később még Ceausescuval is együttműködtek). |
„Véresre kell verni”
Cioran legalább olyan nyíltan kiállt a Vasgárda mellett az 1930-as években, mint Eliade - igaz, teljesen más filozófiai megfontolásból. Míg a vallástörténész mélyen hitt abban, hogy a román nemzet évszázadok óta különleges és zseniális tehetséget hordoz magában, Cioran azt gondolta, hogy a románság egyike lesz azon népeknek, amelyeket forradalmi változásokat hoznak a világban. Idegenkedett a Gárda falu-kultuszától és hagyományokhoz való ragaszkodásától, amiért Eliade meg is fedte, mert úgy látta, hogy Cioran „nem érzi át a román nép zsenialitását”.
A mozgalomhoz leginkább annak mozgalmi jellege, sőt, a terror vonzotta. „Romániában csak a terror, a brutalitás és a határtalan nyugtalanság képes a változásra. Minden románt le kellene tartoztatni és véresre verni; csak így lehet rávenni egy felületes népet a történelemalkotásra” – írta egy Németországból hazaküldött levelében a nácik 1933-as hatalomra kerülése után. Ebben az időszakban többször újjongva írt Hitlerről és Mussoliniról. Meggyilkolása után Codreanuról is lelkendezve írt portrét, megjegyezve, hogy a „Kapitány” (a gárdavezető mozgalmi neve – a szerk.) "értelmet adott a románok létezésének", mert előtte a népnek semmilyen küldetése nem volt.
A magyarokat és a zsidókat is lenézte, az utóbbiakat pökhendinek, önteltnek, rövidlátónak tartotta, a zsidóságot beolvaszthatatlanul idegennek. A hatvanas években megváltozott a véleménye: továbbra is haraggal, de mindkét népről tisztelettel írt: a zsidókról például azt írta, hogy „az alsóbbrendű románokkal” való érintkezésük során elvesztették vallásos szellemüket, „majdnem olyan felületesek lettek, mint mi”. A magyarokat azért tisztelte, mert úgy látta, nem alázatosak, nem szoktak hozzá a parancskövetéshez.
Viszont külföldi ösztöndíjainak köszönhetően nem lett részese az otthoni eseményeknek: 1936 és 1945 között mindössze két olyan év volt, amikor hosszabban Romániában tartózkodott. A háború után Párizsban telepedett le, ahol olyan barátokra talált, mint a zsidó származású – szintén Romániából származó – Paul Celan vagy a híres drámaíró, Samuel Beckett.
A románságról ekkor már lekicsinylően írt, alkalmatlannak tartotta népét a történelemalkotásra, nem is használta anyanyelvét. Az 1949-es A bomlás kézikönyvével írta be magát a filozófiatörténetbe, ami után a világundor, a nihilizmus filozófusaként tartották számon.
Öt év börtön holokauszttagadásért |
A Sima indította puccs idején a légionáriusok szervezte bukaresti pogromban 120 zsidót végeztek ki, többüket mészárszéki kampókon az utcán hagyva. Ekkor számos üzletet, zsinagógát fosztottak ki, de bármennyire véres volt, nem ez volt Románia legnagyobb pogromja. A következő években Antonescu ott folytatta a zsidóság elleni hadjáratot, ahol a vasgárdisták abbahagyták: 1941. június 26-án parancsot adott az észak-romániai Jászvásár „zsidóktól való megtisztítására”. Románia történetének legnagyobb pogromjában több mint 13 ezer ember vesztette életét – zömüket a katonaság végezte ki. A következő másfél évben – megelőzve a német haláltáborok felállítását – a hadsereg összefogta a visszaszerzett Besszarábia és Bukovina zsidó lakóit, továbbá ide szállították a romániai zsidókat is nagy többségüket kivégezve. A kutatások szerint a romániai zsidóüldözésnek 260-280 ezer áldozata volt, még tavaly is találtak egy tömegsírt.
Antonescut 1946-ban háborús bűnösként kivégezték, ám 1990 óta több őt ábrázoló szobrot avattak fel, számos utca viseli a nevét, valóságos kultusza van Romániában. A rendszerválts után a politikai elit sokáig tagadta, hogy Románia részt vett volna a zsidóüldözésben, terheli-e felelősség, így a kárpótlást is ellenezték. A NATO-csatlakozás előtt a szobrok egy részét főleg amerikai nyomásra múzeumba vitték, majd 2002-ben elfogadták azt a jogszabályt, amely tiltja a fasiszta, a rasszista és az idegengyűlölő szervezetek működését, valamint jelképeik használatát. Ezt a holokauszttagadást büntető rendeletet - amely öt éves börtönbüntetést is lehetővé tesz - viszont csak négy évvel később, hosszú viták után cikkelyezte be a parlament. Legutóbb két hónapja kellett lemondania a Szociáldemokrata Párt szóvivőjének, mert egy televíziós műsorban azt állította, hogy "Romániában a zsidóknak soha nem kellett szenvedniük". |
A regényhős
Míg a háború után Cioran beszélt a múltjáról, de szélsőjobbhoz való viszonyát félvállról intézte el, Eliade hallgatott. Legfeljebb arról beszélt, hogy nem tudott a vasgárdista terrorról, pogromokról. A keleti kultúrát az 1920-as évek végén Indiában tanulmányozó filozófus a szervezetét vaskézzel irányító Codreanut a békés ellenállást hirdető Gandhihoz hasonlította. Eliade – akinek filozófiai alapköve volt a vallásos szellemiség és az istenhit mint az emberi lét lényege –, az 1930-as években rendszerint a légionáriusok vallásosságát, a görög-keleti egyházhoz való viszonyát emelte ki.
A két író múltjáról először külföldön írtak, amire a román értelmiség reagált. A legtöbb vitát a Nobel-díjas amerikai író, Saul Bellow 2000-es regénye váltotta ki, aki a mű elemzői szerint az egyik mellékszereplőt barátjáról, Mircea Eliadéról mintázta.
A Ravelsteinben a Radu Grielescu nevet viselő szereplő a vallástörténet elismert szakértője, aki a 30-as években vasgárdista volt és zsidókat ölt. A feltételezést, hogy „Grielescu” azonos lenne Eliadéval, több neves román történész utasította vissza, hangsúlyozva, hogy ha vádolható is antiszemitizmussal a filozófus, azzal semmiképpen, hogy valaha is tevőlegesen részt vett volna a borzalmakban.
Az igazságügyi miniszter arra kérte a nagyköveteket, informálják alkalmazottaikat, hogy a részvétel a Pride felvonuláson szabályértésnek minősül. Levelében azonban több tévedés is szerepel. A diplomáciában meglehetősen szokatlannak számít az ilyen tájékoztatás.
Nem sokkal az indulást követően rövid beszédet mondott Kapu Tibor a SpaceX Dragon űrkapszulájának fedélzetéről.
Van köztük olyan, amelyik az űrruhák fejlesztését segíti, de olyan is, aminek eredményét az űrbéli növénytermesztésben lehet majd hasznosítani.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
Használja ezt a technikát, ami Szilágyi Áronnak is sokat segített a riói olimpián.
A nyomozásban több pornófilmest gyanúsítottak meg nemi erőszakkal, kerítéssel, emberkereskedelemmel, pénzmosással, adócsalással.
