Vlagyimir Putyin: a mahacskalai zavargásokat nyugati titkosszolgálatok ösztönözték
Korábban még az oroszok szerint az ukránok hibája volt a pogrom.
Korábban még az oroszok szerint az ukránok hibája volt a pogrom.
4-0-ra nyertek a lengyelek, ezt követően kommentálták a meccset.
Egy Amerikában élő nő talált a nagyapja hagyatékában egy albumnyi képet arról, ahogyan náci csapatok zsidók lakásait, boltjait és zsinagógákat fosztanak ki és gyújtanak fel.
Lehet-e egyszerre rehabilitálni Héjjas Ivánt és gigaprojektben emlékezni a holokauszt áldozataira?
Tucatnyi szervezet követeli, a kormány ebben az ügyben is legyen ugyanolyan határozott, mint az ukrán oktatási törvény ügyében, és álljon ki az üldöztetést elszenvedő ukrajnai magyar romákért.
Az ukrajnai Lviv polgármestere az emberiesség megőrzésére szólított fel.
Lvivben maszkot viselő ismeretlenek támadták meg a város szélén létesített tábort. Hét embert őrizetbe vettek.
Dömötör Csaba szerint „a kormány politikusai nem annak alapján adnak nyilatkozatokat az egyes médiumoknak, hogy azok mindenben egyetértenek-e a kormánnyal”.
Kincses Réka tizenhét éves volt az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején. Később Magyarországra menekültek, majd Kína, India után Berlinben kötött ki. Most a Vígszínházban rendez.
Arra szeretném kérni államunk vezetőit, hogy föltétlenül ejtsék szerét annak, hogy kifejezzék idegenkedésüket attól, hogy erre föl nem hatalmazott magyar honfiak idegeneket ütlegeljenek, fojtogassanak vagy – quod Deus avertat – öljenek meg.
Kereken huszonöt esztendővel ezelőtt véres események színhelye volt Székelyföld legnagyobb városa, Marosvásárhely. A Ceausescu diktatúrája alól frissen szabadult Romániában pattanásig feszültek az etnikai ellentétek, amelyeket vélhetően a titkosszolgálat is táplált, és szerepe volt abban a pogromban, amely több halálos áldozatot is követelt, és amelyben Sütő András író egyik szemére megvakult. Miként él együtt az emlékekkel a város, és az időközben megváltozott nemzetiségi összetételben ma hogyan élnek együtt románok és magyarok? Erről ír marosvásárhelyi szerzőnk.
Az al-Kaidához köthető felkelők hatoltak be egy apácák lakta kolostorba, és ott pogromot hajtottak végre. Meggyaláztak és kifosztottak több templomot is, és vaktában lövöldöztek az utcán, hogy megfélemlítsék a városban élő keresztényeket.
A BBC birtokába került egy videofelvétel arról az iszlámellenes porgomról, amelyet buddhista csoportok követtek el Mianmarban.
Be kell zárni tenni minden illegális afrikai bevándorlót - jelentette ki Éli Jisáj izraeli belügyminiszter csütörtökön, egy Tel-Avivban lezajlott heves idegenellenes tüntetés másnapján. A tüntetők kárt tettek a tüntetők boltjaiban és autóiban.
Meggyalázták az északkelet-lengyelországi Jedwabnében lévő zsidó emlékművet szerdán ismeretlen tettesek - közölte a lengyel rendőrség.
Baltákkal és nehéz kalapácsokkal vertek szét több kijevi romatábort az egyik ukrán nacionalista szervezet, a Nemzeti Milícia tagjai. Hat héten belül négy hasonló akció volt Ukrajnában, a rendőrség nem akadályozza meg a pogromokat.
Otthonokat gyújtott fel és üzleteket fosztott ki a dühös csőcselék.
Jelentős vitát váltott ki Romániában a nyilas kormány mellett a háború végéig kitartó Nyirő József újratemetése, mire a székelyföldi megemlékezés szervezésében részt vállaló házelnök, Kövér László felemlegette, hogy a nemzetközi hírű román íróknak is van elszámolnivalójuk. Csakhogy a vasgárdista román értelmiségiek szerepéről évtizedek óta nagy vita folyik és Románia egyelőre nem akarja állami pompával újratemetni őket, ráadásul szigorú törvényekkel büntetik a fajgyűlölő szervezetek létrehozását. Megnéztük, mit lehet tudni Nyirő román megfelelőiről.
Több száz neonáci és helyi lakos támadt rá kedden este néhány tucat bevándorlóra Athén belvárosában egy nagy felháborodást kiváltó gyilkosság nyomán.