szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP szerint a Fidesz kettős beszédet folytat az antiszemitizmus kérdéskörében, időnként ugyanis a szélsőjobboldal felé is gesztusokat tesz.

Erről Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott: felvetődik a kérdés, hogy Orbán Viktornak és a Fidesz-KDNP-nek vannak-e erkölcsi, politikai értékei, vagy csak "alantas, politikai hatalom iránti vágyódása".

A politikus az antiszemitizmussal összefüggő kormányzati kettős beszédre példaként említette annak az általa is jegyzett törvényjavaslatnak a sorsát, amely parlamenti etikai bizottságot hozott volna létre az antiszemita országgyűlési felszólalások ellen. Mint mondta, előterjesztésüket a benyújtáskor Orbán Viktor személyesen is támogatta a Házban, ám végül egy fideszes módosító javaslat hatására úgy fogadták el az indítványt, hogy mégsem állhatott fel az a testület, amely Steiner Pál szerint az olyan eseteket szankcionálhatta volna, mint amilyen a tiszaeszlári vérvádat felelevenítő jobbikos Baráth Zsolté is volt.

Kitért arra is, hogy miközben Áder János államfőt "megdicséri Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet", addig Kövér László fideszes házelnök arról ír, hogy Nyirő József nem volt antiszemita.

A politikus szólt arról is, hogy "a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szélsőjobboldali szervezet Bőny településen tervez kiképzőtábort tartani" úgy, hogy szerinte ehhez "egy szavuk nincs" a magyar hatóságoknak. (A táborról a hvg.hu riportját itt olvashatja!) Steiner Pál hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem lenne szabad olyan "bornírt vitát" folytatni, amely arról szól, hogy egy alkotmányosan bejegyzett párt EP-képviselőjenek vannak-e zsidó felmenői. A szocialista politikus szerint ha ez a kérdés felmerül valahol, akkor ott már nem lehet alkotmányos pártról beszélni.

Tengeralattjáró a Nemzeti Arcvonal bönyi tábora mellett
©

Az MSZP képviselője emellett megemlítette a Csatáry-ügyet is, amelyben az ügyészség szerinte "rendkívül hanyag magatartást tanúsított akkor, amikor direkt nem vette észre, hogy hány éve lakik Magyarországon a nemzetközileg keresett háborús bűnös Csatáry László". Hozzátette: a Fidesznek döntenie kell arról, hogy Európa része akar-e maradni, és ennek érdekében fellép-e ezen jelenségek ellen.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Jól megszervezték Putyinnak, hogy addig maradjon hatalmon, amíg csak akar

Jól megszervezték Putyinnak, hogy addig maradjon hatalmon, amíg csak akar

Izraeli katonabarátságnak köszönhető a magyar lélegeztetőgép-gyártás

Izraeli katonabarátságnak köszönhető a magyar lélegeztetőgép-gyártás

Felgyújtották Melania Trump szobrát

Felgyújtották Melania Trump szobrát