szerző:
hvg.hu

"Kétarcú az ellenzék: ígéret és csalódás" – írja Gyurcsány Ferenc a Facebookon legfrissebb bejegyzésében, melyben a demokratikus ellenzék választási lehetőségeit taglalja.

"A demokratikus ellenzéki ellenállás egyre markánsabb, sokan dolgoznak az Orbán-rezsim leváltásán, ez sokakban reményt ébreszt. A demokratikus ellenzék ugyanakkor megosztott. Pártjaik és mozgalmaik sokszor fontosabbnak gondolják egymáshoz való viszonyaik meghatározását, mint Orbán megbuktatását" – írja Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-bejegyzésében, majd hozzáteszi: bár sokak szerint reménytelen a helyzet, ő másképp látja.

A volt miniszterelnök végigveszi azokat a politikai csoportokat, amelyekkel szóba jöhet az együttműködés, majd arra jut: a helyzet sokban hasonlít az 1998-2002 közötti helyzethez. A politikus azt írja, Mesterházy hasonlóan érezhet, mint annak idején Kovács László. "Ő harcolt, kihívói meg távol tartották magukat a legkockázatosabb pillanatokban a küzdelemtől, honnan tehát az erkölcsi jog, hogy az utolsó métereken ők álljanak az élre és kiénekeljék a pártelnök szájából a sajtot. Belátom, nehéz dilemma" – fejtegeti Gyurcsány.

Bajnai Gordon esetleges sikeréről azt írja: politikai karaktere, ízlése a Demokratikus Koalícióhoz áll a legközelebb, de ez nem elég, hogy sikeres jelölt legyen. "Bajnai akkor lehet sikeres, ha átfogó ellenzéki együttműködés élére állhat, de ezt az együttműködést rajtunk kívül senki nem kívánja tiszta szívvel."

Mégis van egy fontos fegyvere a volt kormányfőnek. A választók jelentősnek tűnő hányada, a balliberális értelmiség döntő része őt tekinti Orbán egyetlen lehetséges legyőzőjének. "Ez a támogatás talán még nem többségi a demokratikus ellenzéki oldalon, de könnyen azzá válhat, ha Bajnai felhagy óvatoskodó taktikájával és határozott kiállással együttműködésre hívja a pártokat. Nincs kétségem, hogy egyértelmű kiállással megváltozhatnak az erőviszonyok, megszerezhető a választók támogatása, ami jobb belátásra bírhatja a vonakodó LMP-t és MSZP-t" – írja a DK elnöke.

Gyurcsány szerint a megoldás kulcsa Bajnai kezében van. "Ha nem tesz semmit, tétovázását elfogadhatatlan taktikázásnak gondolhatják a választók, és megépített hitelessége szétporladhat. Ha beszáll, kockázatot vállal, és bár elbukhat, de megőrzi erkölcsi hitelét és a jövő egyik ígérete maradhat" – írja.

Gyurcsány arról is ír, hogy a Demokratikus Koalíció 2014-ben nem állít önálló miniszterelnök-jelöltet, ehelyett a demokratikus ellenzék közös jelöltjét támogatják, ha lesz olyan. "Bajnait könnyebb szívvel és mélyebb meggyőződéssel, mint bárki mást" – fejti ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!

Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!

Magyar Nemzet: Ez lehet a vád Hasszán F. ellen

Magyar Nemzet: Ez lehet a vád Hasszán F. ellen

Hová gurult el? Rejtélyes gyógyszerhiány Magyarországon

Hová gurult el? Rejtélyes gyógyszerhiány Magyarországon

Hernádi Zsolt vezeti júliustól a Corvinust fenntartó alapítványt

Hernádi Zsolt vezeti júliustól a Corvinust fenntartó alapítványt

Fél lábbal a BL négyes döntőjében a Veszprém

Fél lábbal a BL négyes döntőjében a Veszprém

Meghalt a Dallasban Cliff Barnest alakító Ken Kercheval

Meghalt a Dallasban Cliff Barnest alakító Ken Kercheval