Heti Válasz: nem írta alá Áder a választási regisztrációt

Áder János köztársasági elnök normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárási törvényről - írta a Heti Válasz.

  • hvg.hu hvg.hu
Heti Válasz: nem írta alá Áder a választási regisztrációt

A köztársasági elnök csütörtökön, a Heti Válasz megjelenésének napján tervezett normakontrollt kérni az Ab-tól a választási eljárási törvényről, amelynek legvitatottabb pontja a választási regisztráció - közölte a hetilap.

A Heti Válasz szerint a rendelkezés alkotmányosságának ingatagságát maguk a kormánypártok bizonyították, amikor a feliratkozást az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé emelték. Így azt a bírói fórum elvileg nem semmisítheti meg - az alkotmány ugyanis nem lehet alkotmányellenes.

Az utóbbi hetekben több ellenzéki politikus és alkotmányjogász is arra kérte Áder Jánost, ne írja alá, kérjen alkotmányossági vizsgálatot - írta korábban a hvg.hu.

Sólyom László korábbi államfő, az Ab volt elnöke az Origón november közepén megjelent írásában azt fejtegette, hogy a testület a következő hónapokban két nagy próba előtt áll: döntenie kell a választási regisztrációról – melyet a volt államfő „az általános választójog korlátozásának” nevezett –, illetve értékelnie kell az új alkotmány átmeneti rendelkezéseit is, melybe a kormánypárti többség beillesztette a feliratkozás intézményét.

Mesterházy Attila találkozót kezdeményezett Áderrel az ügyben, amit az államfő hárított, de levelében azt írta az MSZP elnökének, hogy ha „a legcsekélyebb kétség is támad” benne bármely törvényt illetően, „egy pillanatig sem habozik”, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon. Ezt követően – a törvény parlamenti elfogadásának másnapján – Mesterházy felvitte a Sándor-palotába a szocialisták jogi érvelését tartalmazó petíciót, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója, Haszonicsné Ádám Mária vett át.

Szintén a Sándor-palotáig ment Karácsony Gergely LMP-s képviselő is a párt alkotmányossági aggályait felsoroló irattal. Karácsony szerint ha Áder János köztársasági elnök komolyan veszi az alaptörvényben megfogalmazott feladatait, akkor nem írja alá a választási eljárásról szóló törvényt. (Az Alkotmánybíróság mozgásteréről, lehetőségeiről itt olvashat részletesebben.)

Korábban kormánypárti forrásból a hvg.hu úgy értesült, az államfő üzent a párt vezetőinek: ha ők nem kérnek előzetes vizsgálatot, ő megteszi. A Népszava kedden azt írta, Áder aznap dönthet az ügyben, de ez akkor mégsem történt meg.

A miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, "nyilvánvalóan lesz" alkotmánybírósági kontrollja a törvénynek, de ő alkotmányosnak tartja a feliratkozást - igaz, arról nem beszélt, hogy a törvény kihirdetése előtt vagy után lesz normakontroll.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.