szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt éven át évi egymillió forinttal támogatja az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) állami tulajdonú társaság a jövő nyáron újrainduló régészeti ásatásokat a Solt melletti Tételhegyen, ahol hosszabb távon nemzeti emlékhely kialakítását tervezik.

Az együttműködési megállapodást szerdán írták alá az EMI és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA BTK) vezetői Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM).

A Bács-Kiskun megyei Solt város határában fekvő mintegy százhektáros terület régészetileg eddig feltárt fél százaléka alapján bizonyítható, hogy a Tételhegy az őskortól a török kor kezdetéig folyamatosan lakott hely volt. A légi felvételek elemzésétől az üledékföldtani vizsgálatokig minden elvégzett kutatás azt erősíti, hogy a Kalocsai Sárköz egykor mocsarakkal védett lelőhelye a hazai régészeti feltárások egyik legígéretesebb helyszíne lehet - hangsúlyozza az NFM közleménye.

A megállapodás szerint az első egymillió forintot még az idén átutalja az ÉMI. Az MTA BTK munkatársai először a jövő év decemberében, majd minden év végén írásos összegzést készítenek a közcélú adomány felhasználásáról, a régészeti munkálatok előrehaladásáról. A felek távlati célja egy nemzeti emlékhely létrehozása a kiemelkedő jelentőségű történeti helyszínen.

A szaktárca a közérdeket szolgáló társadalmi szerepvállalásra is ösztönzi a felügyeletére bízott társaságokat. A minisztérium a hazai vállalkozásokat arra bátorítja, hogy saját eszközeikkel segítsék elő a nemzeti közösséget gazdagító tudományos eredmények, művészeti alkotások és sportteljesítmények megszületését - idézte a közlemény Hegmanné Nemes Sárát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkárát. 

Sárközi Károly, az ÉMI vezérigazgatója kifejtette, hogy a társaság a társadalmi felelősségvállalás jegyében támogatja a tételhegyi ásatásokat, hiszen a jövő fejlesztéseihez nélkülözhetetlen az épített múlt pontos ismerete. 

Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója rámutatott, hogy a kutatóközpont munkatársai egy széles nemzeti összefogást igénylő vállalkozás élére állhatnak. A bölcsészeti és természettudományok számos ágát művelő szakemberek összehangolt munkájával arra törekszenek, hogy a múltja iránt érdeklődő nagyközönség számára is láthatóvá tegyék azokat az új felfedezéseket, amelyek egy nagy reményekre jogosító lelőhely feltárásához kapcsolódnak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Leprás csimpánzokat találtak, nyugtalanítja a kutatókat a betegség

Leprás csimpánzokat találtak, nyugtalanítja a kutatókat a betegség

Mentőt előzött jobbról, majd büntetőfékezett egy BMW-s az autópályán - videó

Mentőt előzött jobbról, majd büntetőfékezett egy BMW-s az autópályán - videó

Nem bír a kemény marsi talajjal a NASA robotvakondja, leállítják

Nem bír a kemény marsi talajjal a NASA robotvakondja, leállítják