szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bajnai Gordon szerint az elkövetkező két évben 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a minimálbért növelő adóterhek következtében. A volt miniszterelnök Debrecenben beszélt erről, ahol néhány tüntető fogadta az Aranybika hotel előtt.

A Bajnai-kormány idején 98 ezer forint bruttó jövedelemből 75 ezer forint maradt a borítékban, ma az ugyanilyen összegű minimálbérből 64 ezer forint a nettó jövedelem - mondta a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választási mozgalom társalapítója csütörtökön Debrecenben.

A volt miniszterelnök szerint a vállalkozások számára drámaian megdrágították a minimálbért, aminek következményeként 50 ezer munkahely szűnik meg a következő két évben. Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón és az azt követő fórumon sürgette a minimálbért terhelő adók csökkentését, az egykulcsos személyi jövedelemadó megszüntetését.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke újságírói kérdésre cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint külön-külön alakítanak pártot az Együtt 2014 választási mozgalom alapítói.

Az ellenkezője az igaz: szorosabbra vonják az együttműködést, a politikában való megjelenést. Ezzel összefüggésben Bajnai Gordon bejelentette: február 9-én Budapesten a Millenáris parkban az Együtt 2014 három alapító szervezete közös szezonnyitó nagygyűlést tart, ahol támogatóikkal együtt értékelik az ország helyzetét, hogyan lehet leváltani a mostani rezsimet, s visszahozni a jó kormányzást a politikai ámokfutás helyett.

Bajnai Gordon - ugyancsak kérdésre válaszolva - műbalhénak, figyelemelterelő akciónak nevezte a kormánynak az IMF-hez való viszonyát. Megjegyezte, hogy az IMF-megállapodás híján Magyarországnak tavaly 130 milliárd forinttal több kamatot kellett fizetnie, mint tervezte, ez csaknem az éves felsőoktatási költségvetés.

A volt kormányfőt az Aranybika szálló előtt néhány tüntető fogadta, míg a szállodában rendezett fórumon több százan vastapssal köszöntötték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!