A HM megint megpróbál megszabadulni a MiG-29-esektől

Nyilvános, egyfordulós pályázaton hirdette meg ismét a hadrendből kivont MiG-29-es vadászgépeket a Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik cége – olvasható a pénteki Népszabadságban.

  • MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság
A HM megint megpróbál megszabadulni a MiG-29-esektől

A most közzétett kiírás szerint összesen husszonnégy vadászgépet (tizennyolc MiG-29B és hat MiG-29UB) kínálnak eladásra, illetve a hozzájuk tartozó huszonegy darab RD-33 típusú tartalék hajtóművet. Az ajánlatokat június 14-ig várják, a pályázati csomag 200 ezer forintba kerül.

A napilap felidézi, hogy a HM nem először próbál megszabadulni a feleslegessé vált vadászrepülőgépektől, korábban nyolcat kínáltak eladásra, ezekre nyolc érdeklődő jelentkezett ugyan, de érvényes ajánlatot végül egyikük sem tett. Ezután a HM azt javasolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, hogy a gépeket nyilvános értékesítési formában hirdessék meg újra, és engedélyezzék, hogy az egyes repülőgépekre külön-külön, minimálár megkötése nélkül is vételi ajánlatot lehessen tenni.

A lap kérdésére a szaktárcánál közölték, hogy a minimálár kikötésétől való eltekintés nem jelenti azt, hogy a HM mindenáron szeretne megszabadulni a repülőgépektől, ez a lehetőség ugyanakkor nagyobb mozgásteret biztosít a gépek értékesítésekor.

Az első körös kiírásban a nyolc gépért még összesen minimum 3,5 milliárd forintos ajánlatot várt a magyar állam, most a huszonnégy vadászgépre és a hozzá rendszeresített huszonegy hajtóműre minimálár megkötése nélkül lehet közös vételi ajánlatot tenni, amely értelmében egy sikeres és érvényes pályázó esetén (legalább) bruttó 9,8 miliárd bevétellel számolnának – ismerteti a cikk.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.