Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tüntetést szervez május 18-ára, szombatra a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció a trafikmutyi, valamint a kormány elmúlt három évi tevékenysége miatt hátrányos helyzetbe kerültek érdekében.
Szombaton délután három órára szervez tüntetést a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció (DK) a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz a tarfikmutyi miatt, amelyre a pártelnök nyílt levélben hívta meg a demokratikus ellenzéki pártokat és szimpatizánsaikat is.
A DK a honlapján szerdán közölte, az MSZP elfogadta a meghívást és csatlakozott a szombati trafiktüntetéshez, az Együtt 2014 tagja, a Milla azonban hétfőn közölte, "a jelenleg regnáló rezsim pofátlanságához közel 24 éves út vezetett, amelynek Ön is jelentős, az emberek politikától való elfordulását elősegítő szereplője volt, s ma méltán az egyik legmegosztóbb politikus Magyarországon" – írták Gyurcsánynak.
A Milla ezért "álnaivnak" tartja a volt miniszterelnök felháborodását, akire utalva azt írják, olyan országban élünk, amelynek politikusai hazudnak, "lenyúltak mindent, hülyének nézik és megtévesztik a választókat", "a hatalmon lévők akár törvénytelenül is elbánnak az ellenük demonstrálókkal", hogy aztán "megbukva ellenzékben próbáljanak meglovagolni minden jó és új kezdeményezést, kihasználni minden elképzelhető lehetőséget még pár másodperc nyilvánosságért".
"Különbség talán csak a mérték(telenség)ben van, s hogy a mutyializálódás immár nem a színfalak mögött, hanem a nyílt színen zajlik" – írta a Milla, amely úgy véli, az általuk szükségesnek tartott korszakváltás része az is, hogy a választók nem követik a politikusokat.
A Magyar Nemzet megkérdezte az Együtt 2014-et is, hogy azonos-e a véleményük a Millával, a párt pedig azt válaszolta, a kormány- és korszakváltás programjához meg szeretnék nyerni azokat a polgárokat is, akik az elmúlt évtizedben elfordultak a politikától, nem tudtak vagy nem akartak maguknak pártot választani. „Ahhoz tehát, hogy a május 18-hoz hasonló kezdeményezésekben részt tudjunk venni, sok feladatot kell még elvégeznünk – a meghívással ezért nem tudunk élni” – közölték az Együtt 2014-nél.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.