Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Még egy hétig lehet pályázni arra a mintegy 120 millió forintra, amellyel a kormány a látássérültek elemi rehabilitációját támogatja nyolc magyarországi rehabilitációs központban - hívta fel a figyelmet a Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
A szaktárca tájékoztatása szerint a helyi központok támogatásán túl a kormány számos intézkedéssel segíti a látássérültek rehabilitációját. A három legnagyobb folyamatban lévő programmal az Új Széchenyi Terv keretében összesen 2,5 milliárd forintot fordítanak komplex és elemi rehabilitációra, valamint költségvetési forrásból csaknem további egymilliárd forintból támogatják a Vakok Állami Intézetének teljes felújítását.
Az egy hét múlva záruló pályázat dokumentumai a vakok intézete oldaláról tölthető le. A minisztérium adatai szerint az országban mintegy 80 ezer látássérült ember él, és számuk évente 4-6 ezer fővel nő.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.