A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Vámosszabadi vezetése mindent megtesz, hogy ne létesüljön menekülttábor a település határában - tette közzé a község honlapján az alpolgármester.
Kukorelli Norbert sajnálattal állapította meg, hogy a település képviselő-testülete a sajtóból értesült a határon nyíló menekülttáborról. A független alpolgármester közlése szerint az önkormányzat minden rendelkezésére álló eszközzel azon lesz, hogy a döntést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal visszavonja, hiszen az nemcsak Vámosszabadi lakosságát érinti, hanem a környező településeket, köztük Győrt is.
Mint írja, első lépésként nyilvános rendkívüli testületi ülést tartanak, ahová rendészeti szakembert is meghívnak, hogy bővebben tájékozódhassanak a tervezett létesítmény hatásairól.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közgyűlése múlt pénteki ülésén Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyei vezetője bejelentette: hamarosan 216 illegális bevándorló elhelyezésére alkalmas nyílt befogadóállomás kezdi meg működését a magyar-szlovák határnál fekvő Vámosszabadiban.
A héten kezdik meg a négyszintes létesítmény leendő dolgozóinak toborzását. Közlése szerint olyan embereket helyeznek el a falutól és a kisalföldi megyeszékhelytől is több kilométerre fekvő objektumban, akik nem jelentenek különösebb kockázati tényezőt, így nem kell őket menekültügyi őrizetbe venni.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.