Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Életét vesztette egy fogvatartott Gyulán, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben pénteken hajnalban.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság péntek esti közleménye szerint az ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntető eljárást indított, miután felmerült a gyanú, hogy a 18 éves orosházi férfit zárkatársai bántalmazták.
A rendőrség igazságügyi orvos szakértőkkel vizsgálja, valóban történt-e bántalmazás és ha igen, akkor az ebből eredő sérülések vezettek-e a férfi halálához. A nyomozás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik, gyanúsított kihallgatására még nem került sor - fogalmaz a közlemény.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.