Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Bajnai Gordonnak nincs titkolnivalója, a volt miniszterelnök ugyanis nem a politikai befolyásából csinált magánvagyont – írta az Együtt–PM szövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a fideszes Zsigó Róbert kijelentésére reagálva.
A kormánypárt szóvivője – utalva a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent, a Bajnai család üzleti érdekeltségeivel foglalkozó újabb cikkre – sajtótájékoztatóján azt mondta, az állampárt segítségével jött létre a Bajnai-vállalatbirodalom.
A Bajnai Gordon vezette Együtt–PM szövetség szerint a Heti Válasz csúsztatásokból, sejtetésekből és hazugságokból szőtte újabb cikkét is. A valóság mindezzel szemben az, hogy a volt miniszterelnök – "szemben a mai rezsim meghatározó politikusaival" – nem a politikai befolyásából csinált magánvagyont, hanem a magánszférában a szaktudásával elért sikereiből – írták.
Közleményükben úgy fogalmaztak: Magyarországot ma megélhetési politikusok vezetik, akik elvileg az egyetem elvégzése óta a politikában vagy az államigazgatásban keresik a kenyerüket, ehhez képest kavicsbányát, tokaji szőlőt, földbirtokot "találtak" politikusságuk évtizedei alatt, vagyonukkal pedig soha nem számoltak el megnyugtató módon.
Bajnai Gordonnak – szemben velük – nincs titkolnivalója: önmaga és családja tekintetében is áll az összehasonlítás elé, Orbán Viktor miniszterelnökkel akár a nyílt színi vitára is kész, hogy családjaik vagyonosodásáról és az országot érintő egyéb fontos kérdésekről is számot adjanak a magyar választóknak – közölte az Együtt–PM.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.