Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével kapcsolatos kormányzati sikerpropagandára 912 millió forint közpénzt költött a kormány - írja az Átlátszó.hu.
Újsághirdetésekben és miniszterelnöki levélben büszkélkedett el a kormány azzal, hogy az Európai Bizottság megszüntette a Magyarországgal szemben uniós csatlakozásunk óta folytatott túlzottdeficit-eljárást.
Az Átlátszó.hu közadatigényléssel fordult a Miniszterelnökséghez, a kampány pontos tartalma és költségei iránt érdeklődve. A lapnak adott válaszból kiderült, hogy a hirdetésekre 156,84 millió forintot költenek.
A lap annak a miniszterelnöki levélnek a költségeiről is érdeklődött, amelyet Orbán Viktor nevében küldtek szét az országban, és ők ugyan nem, de az ugyancsak érdeklődő Ténytár blog meg is kapta a választ rá, e szerint a Miniszterelnökség a miniszterelnöki levél előállításának és szállításának költségének fedezésére bruttó 31,11 millió forintot ad a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, a miniszterelnöki levelek megszemélyesítésével, küldemény összeállításával, borítékok előállításával kapcsolatos feladatokra pedig 724,62 millió forintot csoportosít át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEH KH).
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.