„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
"Orbánt Viktor és kormánya több százezer embert elüldözött az országból" - mondta Gúr Nándor. A Fidesz szerint viszont "a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején a munkanélküliség megduplázódott, ma 160 ezerrel dolgoznak többen és töretlenül nő a foglalkoztattok száma".
Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy jelenleg több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltást utáni első negyedévben. Azt mondta, hogy a kormány "több százezer embert elüldözött az országból", és reményét fejezte ki, hogy ezek a fiatalok a 2014-es választásokat követően visszatérnek.
A szocialista politikus kiemelte továbbá, hogy nem csak kevesebben dolgoznak, de a dolgozók többsége a vásárlóerő-értéket tekintve kevesebb pénzhez jut hozzá, vagyis "több munkával kevesebb pénzt lehet keresni". Hozzátette, hogy a kormány állításával ellentétben a minimálbérek vásárlóerő-értéke 2013-ban mintegy 6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt.
Az emberek félnek
Gúr Nándor arra is kitért, hogy sokkal többen féltik meglévő munkalehetőségüket, mint három, négy, vagy akár tíz évvel ezelőtt. A politikus szerint a munkaadók és a munkavállalók is belekényszerültek egy olyan helyzetbe, hogy "fogják a szájukat", a biztonsága sem a munkavállalónak, sem a munkaadónak nincs meg. "Ezzel együtt vannak a csókosok, a haverok, akik természetszerűleg trafikok sokaságát, földek száz hektárjait és sok minden egyéb mást kapnak" - fogalmazott a szocialista politikus.
Mint mondta: 4,3 millió ember él a létminimum alatt, amin változtatni kell. Egy hiteles, kiszámítható kormányra van szükség, amely a Magyarországon élő és dolgozni akaró emberek döntő többségének a javát tudja, és képes szolgálni. A 2014-es tavaszi választásokra kitérve arról beszélt, hogy egy szakszerűségen alapuló politikai kormányzást kell teremteni, amely alapjaiban biztosítja az emberek számára a legfontosabbat, "hogy aki dolgozni akar, az tudjon is".
Jön a "bukottbaloldalazás"
A Fidesz szerint a bukott baloldal egyszer végre saját bukott gazdaságpolitikájának tanulságait vonhatná le, ahelyett hogy Magyarország mostani teljesítményét hamisítja meg és vitatja el folyton. 2010 előtt a munkabér felét elvitte a magas adó, ma a magyar munkavállalók fizetését Európa egyik legalacsonyabb adókulcsa terheli.
A baloldal a gyermekes munkavállalókat csak megcsapolta, ma a családi adórendszer jóval több pénzt hagy a zsebükben. Akkor utcára tették a közszférában dolgozók tízezreit és csökkentették bérüket, ma felmondólevél helyett jelentős béremelést kapnak a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók is.
A baloldal cserbenhagyta a fiatalokat, a kisgyermekes édesanyákat, a nyugdíj előtt állókat, ma mindannyiukat foglalkoztatási programok segítik. Az alacsony iskolázottságúakat ők egy életre segélyre ítélték, ma Munkahelyvédelmi Akció és közfoglalkoztatás segíti őket. A Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikája miatt a fizetések értéke folyamatosan csökkent, ma stabilan őrzik értéküket, sőt az infláció fölött nőttek a bérek - írja a Fidesz.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.