50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Pornófilmet nézetett a felügyeletére bízott kisfiúval egy egri férfi, majd szexre kényszerítette a gyereket - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-t.
A főkapitányság a 32 éves férfival szemben szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - közölte Vámos Boglárka. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, ezt el is rendelte az Egri Járásbíróság - mondta a sajtószóvivő.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.