Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

TEK-esek fogták el a barátnőjét agyonverő férfit - előzetesbe került

A rendőrség emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 20 éves dobozi férfi ellen. Gyorsított eljárásban elrendelték előzetes letartóztatását.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
TEK-esek fogták el a barátnőjét agyonverő férfit - előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezték a szombat virradóra bántalmazásban elhunyt 23 éves békéscsabai nő élettársát a Békéscsabai Járásbíróság gyorsított eljárásban meghozott döntése alapján - közölte a megyei rendőr-főkapitányság hétfőn. 

A rendőrség emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 20 éves dobozi lakhelyű férfi ellen és kezdeményezte előzetes letartóztatását. 

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a mentőszolgálat értesítette a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy családi veszekedéshez hívták a mentőket, akik a házban egy sérültet találtak, a 23 éves nőn azonban már nem tudtak segíteni. 

A házban tartózkodott az elhunyt barátja is, aki a mentőkkel szemben agresszíven lépett fel, és fegyvert fogott rájuk. A férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogták el, a házban talált gázriasztófegyvert lefoglalták.