Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
A szocialisták tiltakoznak amiatt, hogy Magyarország volt miniszterelnökét leköphetik egy előre bejelentett, rendőri biztosítással zajló rendezvényen.
Az ellenzéki párt annak kapcsán fejezte ki tiltakozását, hogy a rendőri vezetők perének kezdőnapján, kedden többször is leköpték Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt.
"Ha egy volt közjogi méltósággal ezt ma meg lehet tenni, akkor mi a garancia arra, hogy a rendőrség bármely magyar állampolgárt meg tud védeni?" - tette fel a kérdést az MSZP.
"Tiltakozunk, hogy a kormánypártok a demokratikus ellenzék minden megmozdulására rendzavarókat toboroznak (...). Tiltakozunk, hogy Orbán Viktor és kormánya megtűri az ilyen szélsőséges viselkedéseket!" - olvasható az MSZP Országos Központja által kiadott közleményben.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
Dengyel Iván pedig visszavonul a színpadtól.
Az ítélet nyomán akár tömegesen is indíthatnak pereket.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.