Tömegesen kérik ki a gyerekeket a kötelező napköziből

A felsős diákok több mint kétharmada nem kér a délután négyig tartó napköziből, de az alsó tagozaton is majdnem egyharmados a felmentést kérők aránya. A parlament oktatási bizottságának LMP-s alelnöke szerint az adatok azt mutatják, hogy az elképzelés megbukott, és inkább a valódi egész napos iskolát kellene megvalósítani.

  • hvg.hu hvg.hu
Tömegesen kérik ki a gyerekeket a kötelező napköziből

Az alsó tagozatos diákok szüleinek 27 százaléka, a felső tagozatosok esetében pedig 70 százaléka kért teljes vagy részleges felmentés a tanórák utáni iskolában tartózkodás alól - közölte szombaton Osztolykán Ágnes, az LMP országgyűlési képviselője, aki többször is írásbeli kérdéssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) a szeptembertől bevezetett, kötelezően délután négyig tartó napközi ügyében.

Osztolykán szerint a többszöri rákérdezés után megkapott adatok beigazolták korábbi felvetésüket, miszerint "az állami napközi koncepciója megbukott", mert a szülők jelentős része nem akarja gyerekét a tanítási órák után is délutánig az iskolában hagyni. Az oktatási bizottság alelnöke közleményében azt ígérte: "az LMP továbbra sem fogja békén hagyni az oktatási tárcát", hiszen még mindig nem tudni, hogy az iskolák kiknek és milyen feltételekkel adnak felmentéseket.

A képviselő - "ismerve az államosított és súlyos megszorításokon átesett iskolarendszer helyzetét" - nincs arról meggyőződve, hogy az Emmi állításának megfelelően a napköziben "vonzó és színes programokat biztosítanak" a gyerekeknek, és "több idő jut a felzárkóztatásra, a tehetséggondozásra" is. Az LMP a napközi alternatívájaként az egész napos iskola bevezetését javasolja, ami a kormány eredeti szándéka is volt.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.