Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Vas Népe információi szerint életveszélyesen megfenyegettek egy cigány családot a Vas megyei Bögötön a hétvégén. A megyei napilap csütörtökön azt írta, a család elköltözött a faluból. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást, bűncselekményre utaló bejelentést nem kaptak.
A Vas Népének egy nevének elhallgatását kérő roma asszony azt mondta, hogy ismeretlenek betörték a család házának ablakát, összetörték a kerítést és petárdákat robbantottak a ház előtt.
"Kinyírunk benneteket! A gyerekek vérét akarjuk! Cigányok itt nem maradhatnak! A cigányokat ki kell irtani!" – idézték az újság hasábjain az állítólag hétvégén elhangzott fenyegetéseket. A házban egy özvegyasszony lakott gyerekeivel, a támadás miatt elköltöztek a településről, most a nő testvérénél húzzák meg magukat.
Az asszony elmondása szerint egy a faluban élő, de Sárváron dolgozó rendőr kereste fel őket azzal, hogy eltűntek a dolgai és keresi a tolvajokat. A lopáshoz az asszony állítása szerint nem volt közük. Két nappal ezután kezdődtek az éjszakai zaklatások, hangzottak el a fenyegetések, történt a petárdázás és törték be az ablakot két alkalommal is.
A lap érdeklődésére Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy az ügyben rongálás szabálysértés miatt indított eljárást a Sárvári Rendőrkapitányság. A rendőri intézkedés során bűncselekményre vagy más szabálysértésre utaló adat, információ, bizonyíték eddig nem merült fel és nem érkezett. A rendőrség nem rendelkezik olyan bejelentéssel, információval, hogy a szabálysértési ügy károsultjai támadássorozat áldozatai lennének. A sértettek november 18-án magánindítványt terjesztettek elő a rendőri intézkedésben részt vett rendőr ellen, amelyet a rendőrség a nyomozó ügyészséghez továbbít.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.