szerző:
Cs. B.
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A tettes feltehetőleg az ATM-ben lévő pénzt szerette volna lenyúlni, csak elméretezte a házilag összebarkácsolt robbanószerkezetet. A hvg.hu információ szerint kevéssé valószínű tehát, hogy a bankok elleni bosszú van a hétfő hajnali angyalföldi bankrobbantás hátterében.

Még nem lehet tudni, hogy távirányítással vagy időzítővel hozta-e működésbe a bombát a hétfői hajnali bankrobbantás elkövetője. Egyelőre első körben annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a tettes az ATM-re utazott, az abban lévő készpénzt szerette volna megszerezni. A robbanóanyagot azonban az otthon barkácsolt bombában elméretezhette, s amikor az elkövető ezzel szembesült, gyorsan elment a helyszínről. Amennyiben ez igazolódik be, jegyezték meg forrásaink, akkor korai volt egyes devizahiteles szervezeteknek a bankok elleni bosszú részeként értelmezni a történteket.

A rendőrök – mint a rendőrségi honlapon is megjelent – úgy vélik, a tettes nem akart emberi élet kioltani vagy személyi sérülést okozni. Az sem igaz, tették hozzá forrásaink, hogy a robbantó figyelmesen arrébb tessékelt két hajléktalant, hogy semmi bajuk ne történjen. Ezt az információt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata is megerősítette a hvg.hu megkeresésére. Szemtanúk nem voltak. A robbantás helyszínéhez legközelebb egy zöldségesnél figyeltek fel árurakodás közben a motor zajára, de a robbantást csak a környéken található térfigyelő és a biztonsági kamerák rögzítették. Ezeknek a felvételeit begyűjtötték a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai és a kiértékelésük jelenleg is zajlik.

Döntő lehet a helyszíni vizsgálatok eredménye

Mint beszámoltunk róla, hajnali 4 óra körül egyelőre ismeretlen okból felrobbant egy budapesti bankfiók a XIII. kerületben, a Lehel úton. A pénzintézményhez rendőrök, tűzoltók és mentők érkeztek – közölte egy közelben lakó munkatársunk. Vélhetően a CIB Bank fiókját érhette a legnagyobb kár, de a Budapest Bank szomszédos fiókját is érintette a robbanás. A téren egyébként jó pár pénzintézet működtet irodát.

Gázrobbanás a Béke úton
Nem sokkal dél előtt gázrobbanás történt egy háromemeletes társasház egyik lakásában a főváros XIII. kerületében, szintén a Béke úton. Egy ember megsérült. A detonációt először egy újabb bankrobbantásnak hitték.

Szemtanúk egy motoros láttak a robbanás előtt elhajtani a helyszínről. A rendőrség ezzel kapcsolatban azt közölte honlapján, a police.hu-n, hogy az illető a helyszínről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott. A hvg.hu úgy tudja, hogy a jármű jellegzetes, ezért „egyedi azonosításra alkalmas”, a térfigyelő és biztonsági kamerák által a motorról és a tettesről készült fotókat az ORFK tájékoztatása szerint, amint tudják, nyilvánosságra fogják hozni. Szerkesztőségünknek egyébként azt mondták, hogy a robbantás elkövetője átlagos testalkatú, a motoros sisak miatt nem azonosítható férfi.

A robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés és közveszély okozása gyanúja miatt ismeretlen tettes elleni nyomozást, mint már megjelent, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberei végzik. Jelenleg még nem jött létre külön nyomozó csoport az ügy felderítésére. A tettes kézre kerítésébe bekapcsolódhat az Alkotmányvédelmi Hivatal is, tudtuk meg. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat pedig szakértőkkel nyújt segítséget a nyomozóknak. A Terrorelhárítási Központ az eljárásban nem vesz részt – ezt korábban a szervezet szóvivője, Fodor Gergely közölte szerkesztőségünkkel.

A történtekről egyébként a helyszínelés végeztével, a szakértői megállapítások után lehet többet tudni, az NNI munkatársai most erre várnak – közölték forrásaink.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu/MTI Itthon

Felrobbant egy budapesti bank – fotók

Hétfő hajnalban felrobbantottak egy bankfiókot a XIII. kerületben. Szemtanúk előtte egy motorost láttak elhajtani, aki egyes értesülések szerint egy csomagot is elhelyezett az épületnél. A rendőrség egy tarka enduro motort keres. A Terrorelhárítási Központ szóvivője a hvg.hu-val azt közölte, a szervezet nem vesz részt a nyomozásban. A CIB Bank szerint jelentős az anyagi kár. Nem sokkal később gázrobbanás is történt a Béke úton, amit elsőre újabb robbantásnak véltek.

„A néppárti frakció 75-80 százaléka kész kitenni a Fideszt”

„A néppárti frakció 75-80 százaléka kész kitenni a Fideszt”

Szexuálisan zaklattak egy 11 éves kislányt, a rendőrség későn reagált

Szexuálisan zaklattak egy 11 éves kislányt, a rendőrség későn reagált

Trumpnak úgy kellett a tűzszünet Kínával, mint egy falat kenyér

Trumpnak úgy kellett a tűzszünet Kínával, mint egy falat kenyér

Huawei telefonja van? Készüljön, ezek a mobilok kapják meg a Huawei új felületét

Huawei telefonja van? Készüljön, ezek a mobilok kapják meg a Huawei új felületét

Az Egyesült Államokban is megjelent a kínai koronavírus

Az Egyesült Államokban is megjelent a kínai koronavírus

Felvette az ajtócsengő kamerája, hogyan temeti be a házat a 24 órás hóvihar

Felvette az ajtócsengő kamerája, hogyan temeti be a házat a 24 órás hóvihar