szerző:
MTI

A Fidesz plakáttiltó intézkedése olyan, mintha még a mérkőzés előtt, az öltőzőben eltörné ellenfele lábát – mondta Veres Gábor, a szocialisták újonc szóvivője.

Az MSZP szerint a Fidesz választási bukástól fél, ezért tiltotta be azokat a plakátfelületeket, ahol az ellenzéki pártok is megjelenhettek volna – mondta Veres Gábor, a szocialisták napokban kinevezett szóvivője kedden.

Szerinte a lámpaoszlopokon és az autópályák melletti plakátozást megtiltó kormányzati rendelet "mindennél biztosabb jele" annak, hogy Orbán Viktor kormányfő retteg a választásoktól. Ugyanis így a pártok csak azokon a plakáthelyeken hirdethetnek, amelyek "túlnyomó részét Simicska Lajos tulajdonába adták" – mondta.

Veres Gábor úgy fogalmazott, mindez olyan, mintha a Fidesz még a mérkőzés előtt, az öltőzőben eltörné ellenfele lábát. A szóvivő szerint azonban mindez nem hátráltatja majd az ellenzéket, mivel az emberek plakátok nélkül is látják az igazságot, vagyis azt, hogy mi mindent vett tőlük el a Fidesz.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A radikalizáció veszélyeiről konferenciázik a külügy

A radikalizáció veszélyeiről konferenciázik a külügy

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

Többeknek meggyűlt a bajuk az iPhone-jukkal az iOS-frissítés után

Többeknek meggyűlt a bajuk az iPhone-jukkal az iOS-frissítés után

Itt a Toyota szupermini villanyautója, ami mellett még a Smart is hatalmas

Itt a Toyota szupermini villanyautója, ami mellett még a Smart is hatalmas

Nagy ötlet: egyesíti az 5G-t és a Wi-Fi 6-ot a Qualcomm

Nagy ötlet: egyesíti az 5G-t és a Wi-Fi 6-ot a Qualcomm

Megérkezett a teljesen új Toyota Yaris

Megérkezett a teljesen új Toyota Yaris