szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az LMP-frakció aktív tiltakozása mellett, egy kényszerű szünet után fogadta el az Országgyűlés a Paksi Atomerőmű bővítéséről kötött orosz-magyar szerződést kihirdető törvényt. Ez alapján két új, legalább ezer megawattos blokk épülhet, ma még ismeretlen áron. A döntés fél évszázadra meghatározza a magyar energetika fejlesztési irányait.

Név szerinti szavazáson hagyta jóvá az Országgyűlés csütörtökön délelőtt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló orosz-magyar megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt. A javaslatot - így az új atomerőmű építését - 256 képviselő támogatta, 29-en szavaztak ellene, és ketten tartózkodtak. A kormánypárti képviselők mellett igennel szavazott a Jobbik-frakció döntő többsége is, kivéve Gaudi-Nagy Tamást, aki nemet mondott, illetve Nyikos Lászlót, aki tartózkodott. Nemmel szavazott a Fideszből kilépett Ángyán József, és az a néhány LMP-s és MSZP-s, illetve független képviselő, aki jelen volt a teremben. A Jobbikból kilépett Lenhardt Balázs tartózkodott. Orbán Viktor kormányfő nem volt jelen a szavazáson.

A név szerinti szavazást néhány perc után sziréna hangja szakította meg: Szél Bernadett és Ertsey Katalin LMP-s képviselők zavarták meg ezen a módon a szavazás menetét. Az ellenzéki képviselők "Magyarország eladva és eladósítva", illetve "Nem leszünk orosz gyarmat" feliratú transzparenseket is feltartottak. Az elnöklő Jakab István utasítására a terembiztosi szolgálat próbálta tőlük elvenni a táblákat, de nem jártak sikerrel. Jakab javaslatára végül a parlament kizárta az ülésnap további részéről Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Lengyel Szilviát, majd a házbizottság rendkívüli ülése miatt szünetet kellett tartani.

©

Szél és Ertsey a szünetben a karzatról kiabált a kézi hangosbeszélőkkel, de a teremszolgálat munkatársa ezeket elvette tőlük. Kövér László házelnök a szünetben az ATV-nek azt mondta: "Mit lehet szólni ennyi idiótához?". Kövér ugyanakkor a lehető legsúlyosabb büntetést javasolta a rendbontókkal szemben. A kényszerű szünet után az Országgyűlés folytatta a név szerinti szavazást, amely immár nagyobb incidens nélkül ért véget. Az LMP, az MSZP nagyobb része és a független képviselők java a második nekifutáskor már távol maradt a szavazástól.

Szél Bernadett a szavazás után, saját Facebook oldalán azt írta: az első megafon, amit használt, nem lemerült, hanem egy fideszes képviselő leöntötte "egy jó adag vízzel". A nála lévő  másik megafont pedig "végül Kövér nyúlta le az asztalomról, gyorsan átadta Cser-Palkovicsnak, aki viszont eltüntette". A képviselő szerint külön téma Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, aki bent volt a teremben, de a szavazáskor kiment, "magyarul elsunnyogta az egészet."

©

A zárószavazás előtt a parlament többsége leszavazta az összes, ellenzéki képviselők által benyújtott módosító indítványt, így vált lehetővé – az ülésnap elején elfogadott napirend-módosítás értelmében – a tervezettnél egy héttel korábban a zárószavazás.

Egy régi terv

A Magyar Villamos Művek (MVM) már 2007 nyarától dolgozott a bővítést megalapozó tanulmányokon. A bővítésre az elvi engedélyt az előző Országgyűlés adta meg 2009. március 30-án. Az erről szóló határozatot Gyurcsány Ferenc kormánya nyújtotta be, és nagy többséggel (330 igen szavazattal, 6 nemmel és 10 tartózkodással) támogatták az akkori kormánypártok, és az ellenzék is. A baloldali ellenzék azóta megváltoztatta a véleményét, és elutasítja a bővítést, legalábbis azt a módját, ahogy arról az Orbán-kormány megállapodott az orosz féllel. (Erről a folyamatról szól a korábban megjelent Paks II.: Gyurcsány pálfordulásától Orbán nagy üzletéig című összefoglalónk)

A Moszkvában, idén január 14-én aláírt szerződés alapján az együttműködés tárgya a paksi 5. és 6. blokk tervezésére, megépítésére, üzembe helyezésére és üzemen kívül helyezésére vonatkozik. Mindkét blokk legalább 1000 MW teljesítményű VVER típusú (a jelenleg is működő blokkokhoz hasonló) reaktor. A blokkokat egy, az orosz állami irányítás alatt álló (legalább 95 százalékban állami tulajdonú) szervezet építi, míg egy hasonlóan állami magyar szervezet (vélhetően a Magyar Villamos Művek) teljesíti a kötelezettségeket.

©

A megállapodás alapján az orosz fél húsz évig vállalja a Paks II. atomerőmű nukleáris fűtőanyaggal történő ellátását, igaz, a megállapodás meghosszabbítható. A keletkező, nukleáris hulladéknak minősülő kiégett fűtőanyag-kazettákat kezelés céljából Oroszországba szállítják, ahol tárolják, vagy újrafeldolgozzák azokat. A húsz év elteltével viszont – áll a szerződésben – a kiégett kazettákat, vagy az újrafeldolgozás után maradt hulladékot visszaszállítják Magyarországra, itt kell gondoskodni a végleges elhelyezésükről.

Hiányzik a szerződésből az új atomerőmű ára, a finanszírozás kérdése, illetve az is, hogy mikor kell elkezdeni és befejezni az építkezést. A határidőkről csak annyit lehet megtudni, hogy a szerződés határozatlan időre szól, de csak akkor lép hatályba, mikor „diplomáciai csatornákon megérkezik az utolsó írásos tájékoztató arról, hogy a felek eleget tettek a hatálybalépéshez szükséges hazai eljárásoknak”. A szerződést bármelyik fél egyoldalúan felmondhatja, elég egy írásos értesítést küldeni erről, egy évvel ez után az egyezmény megszűnik.

Az évszázad üzlete

A kormányfő a parlament hétfői ülésén nevetségesnek nevezte azt, hogy az atomenergia részarányának növelése áremelkedést okozna. Szerinte a két új blokk beüzemelésével 13 százalékkal csökkenthető a villamos energia ára. Azt azonban nem tudni, hogy Orbán Viktor milyen adatokra támaszkodva jutott erre a következtetésre, hiszen a beruházással kapcsolatos összes lényegi információk tíz évig nem nyilvánosak (emiatt be is perelte a kormányt az Energiaklub).

A Greenpeace tiltakozó akciója az Országház előtt
©

A Fidesz vezetésében kering egy megvalósíthatósági tanulmány, erről azonban még csak beszélniük sem szabad azoknak, akik látták. A képviselőcsoport tagjainak csak annyit mondtak a legutóbbi kihelyezett frakcióülésen, hogy kilowattóránként 12-13 forintért lehet majd áramot termelni tartósan Pakson, ami meg fogja érni. De, hogy miért és hogyan, arról nem közöltek részleteket. Úgy tudjuk, semmilyen tájékoztatást nem adtak a hosszabb távú költségvetési hatásokról a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes osztályain dolgozó szakértőknek sem.

A kormányzati magyarázatok szerint a bővítésre felvett, mintegy 10 milliárd euró orosz hitel költségei nem jelennek majd meg az áramárban, a törlesztést, így a beruházás költségeit a költségvetés állja majd. Ez azonban az európai uniós szabályok szerint tiltott állami támogatásnak minősülhet, ezért – mint arról a hvg.hu már beszámolt – az Európai Bizottság hamarosan vizsgálatot indít az orosz-magyar szerződés "közbeszerzési vonatkozásai" ügyében.

A paksi bővítéssel kapcsolatos összes cikkünket megtalálja ezen a gyűjtőoldalon.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

"Borzalmasan veszélyes" - az államfőhöz fordul a PM Paks miatt

A Párbeszéd Magyarországért arra kéri Áder Jánost, hogy ne írja alá a paksi erőmű bővítéséről szóló törvényt. Szabó Rebeka szerint nemcsak a törvény tartalma, hanem az az eljárás is borzasztó, ahogy megpróbálják "átnyomni" a parlamenten.

MTI Gazdaság

Paksi bővítés: megvan a hitelmegállapodás az oroszokkal

Sikerült megállapodnia szerdán Magyarországnak Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Varga Mihály szerint a szerződést néhány napon belül alá tudják írni.

Államilag akkreditált képzés lett a TV2 Akadémiából

Államilag akkreditált képzés lett a TV2 Akadémiából

Maszk nélkül rendelt, ezért rúgták ki a vírusszkeptikus orvost

Maszk nélkül rendelt, ezért rúgták ki a vírusszkeptikus orvost

Gulyás a genfi konzulról: Nem lehet hátrány, hogy valaki egy képviselő lánya

Gulyás a genfi konzulról: Nem lehet hátrány, hogy valaki egy képviselő lánya