Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy látássérült aktivistával is találkozott Orbán Viktor Szegeden, aki a találkozásról készült videóval üdvözölte azt, hogy már 74 ezren segítik a Fideszt.
"Jelenleg 74 ezer aktivistája van a Fidesznek. Tegnap Szegeden találkoztam egyikőjükkel" – ezzel a szöveggel tette ki Orbán Viktor miniszterelnök azt a videót, amelyen egy látássérült nővel, egy Fidesz-aktivistával találkozik.
A nő megköszönte Orbánnak, hogy kiáll a sorstársaiért, és azt mondta, örül, hogy hallja a miniszterelnök hangját. Ezután a látássérült nő megkérte Orbánt, hogy hadd fogja meg a fejét. A miniszterelnök megengedte, így az aktivista megtapogatta Orbánt, közben pedig elmesélte, hogy évekkel ezelőtt a politikus járt a Vakok Állami Intézetében Budapesten, ahol egy gumiarcot is készítettek róla.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.