hvg.hu: Hány százalékra számít? Schmuck Andor: Most, hogy beleszagolok a levegőbe, fogalmam sincs. 100 ezren írtak nekünk alá, ha ezt sikerül másfélszerezni, akkor lesz 5 százalékunk. hvg.hu: Mi a véleménye Kéthly Annáról? Sch. A.: Azt gondolom, hogy az egyetlen férfi volt akkor a politikában. Minden szempontból irányadó… hvg.hu: Azért kérdezem, mert Szigetvári Viktor nemrég azt nyilatkozta, hogy azzal, hogy ön „elindítja jelöltjeit, és szavazatokat vesz el a Orbán Viktort leváltani képes demokratikus koalíciótól, ezzel egyenesen szégyent hoz Kéthly Annára”. Sch. A.: Erre csak azt tudom felelni, hogy Kéthly Anna soha nem lett volna liberális. hvg.hu: Valóban. Pártjukat úgy hívják, hogy Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja. Mit jelent itt a „polgári” kifejezés? Sch. A.: Azt, hogy nem engedjük kisajátítani ezt a szót. Valljuk, hogy öntudatos polgárokra a szociáldemokráciának is szüksége van. hvg.hu: Kéthly ezen tényleg csodálkozna, lévén eltántoríthatatlan marxista volt. Sch. A.: Ebben kételkedem. Nem ilyeneket olvastam tőle. hvg.hu: Pedig igen. Mindegy. Mit szól ahhoz, hogy több olyan párt is listát állít, amelyről nem is halottunk eddig? Sch. A.: Amennyiben élnek a választási törvény adta lehetőségekkel, nincs nagyon mit tenni ez ellen. hvg.hu: Itt van például az Együtt 2014 nevű szervezet, listavezetőjüket, azt hiszem, ismeri. Sch. A.: Tiner Gyurit? Persze. hvg.hu: Mikor beszéltek utoljára? Sch. A.: A múlt héten. Fölajánlottuk, hogy amennyiben a programjuknak van olyan része, amit képviselni tudunk, akkor mi azt felvállaljuk. hvg.hu: Érdekelne, hogy mi a programjuk, mert eddig erről nem nagyon lehetett hallani, viszont a nevük elég megtévesztő. Mi állhat e mögött? Sch. A.: Hittek Bajnaiban. Amikor Bajnai bejelentette, hogy nem kíván pártot létrehozni, akkor gondolták, hogy ők megalakítják helyette. Azután meg Bajnai inkább az Összefogást választotta, ők meg ott maradtak a bajnaista pártjukkal, gondolták, ha már így alakult, elindulnak. hvg.hu: Kormányváltásnak hívják már az Összefogást. Onnan nem keresik mostanában? Sch. A.: Szoktunk beszélni. Több szocialista politikussal jó viszonyban vagyok. hvg.hu: Nem próbálják rábírni, hogy lépjen vissza? Sch. A.: Csak sajtón keresztüli üzengetés megy. Világosan elmondtuk, hogy nem indulunk, ha a támogatják a szépkorúak érdekében megfogalmazott 15 pontunkat. Erre azt mondták, hogy 12 végül is elfogadható, de a többi költségvetési kérdés. A költségvetési számításainkra azonban nem voltak kíváncsiak. hvg.hu Én kíváncsi lennék… [Ekkor „az elnök úr az” megjegyzés kíséretében egy telefont hoznak. „Szervusz, elnök úr, egy sajtótájékoztatón vagyok éppen, majd visszahívlak” – szól bele Schmuck.] Hm, nem ön az elnök? Sch. A.: Dehogynem. hvg.hu: Akkor ki volt, akit elnök úrnak szólított? Sch. A.: Ez nálunk egy tréfa. Juszt Lacit szoktuk így hívni egymás közt. hvg.hu: Értem. A szépkorúaknál tartottunk. Lesz Tisztelet Társasága-esemény a kampányban? Sch. A.: Rendezvény biztos, hogy lesz ebben az időszakban, de mi ezt elválasztjuk a kampánytól. Teljesen független a kettő egymástól. hvg.hu: Ahol most állunk, itt korábban a krisnások osztottak ételt. Mit szól hozzá, hogy kitiltották őket innen? Sch. A.: Felháborítónak tartom. Mi megoldottuk azzal a barbatrükkel, hogy politikai rendezvényként jelentettük be. Fölháborító, hogy el kellett innen menniük, pedig itt még a lakókat sem zavarja. Tényleg fölháborító… hvg.hu: Még mielőtt teljesen dühbe jönne, egy könnyedebb téma. Melyik műsorvezetőnek ad legközelebb fehérneműt? Sch. A.: Fehérneműt? Nem adtam még olyat. hvg.hu: Akkor Kálmán Olga mit kapott? Sch. A.: Parfümöt. A Victoria's Secret fehérnemű és parfümmárka. Én parfümöt hoztam, ebből lett az, hogy a Schmuck fehérneműt adott Kálmán Olgának. De most egy darabig nem adok, a nőnap elmúlt már sajnos, bár a TV2-s hölgyeknek vittem virágot. Majd jövőre esetleg. |