szerző:
MTI

Négy év alatt 753 templom felújítását támogatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), de a tárca részt vett 725 művelődési ház felújításában is - írta közleményében a VM. Ebben arról is írtak, hogy a tárcánál még több mint 120 milliárd forint uniós támogatás kifizetését tervezik.

A VM a megmaradt uniós pályázati pénzek utolsó fillérét is kifizeti - írta közleményében a tárca. A múlt év végén még ugyanis számos pályázatot hirdetett a minisztérium, amelyek kifizetése még nem zárult le teljesen, azonban hozzávetőleges számadatok már rendelkezésre állnak. 

A nagy érdeklődésre tekintettel tavaly novemberben a VM ismét meghirdette az élelmiszeripari és állattartó telepek technológiai berendezéseinek korszerűsítésére irányuló pályázatát, amelyre az akkor elkülönített 60 milliárd forint helyett legalább 2 milliárddal fordít majd többet a tárca, amikor a kérelmek feldolgozása teljes mértékben megtörténik. Eddig 1288 kérelmet hagytak jóvá. 

A pályázatok értékelésénél az új munkahelyek teremtése és a meglévők megtartása, a hátrányos helyzetű településeken megvalósuló fejlesztések, illetve a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatása kiemelt szempontként jelenik meg a minisztérium által kiírt valamennyi pályázat esetében.

A VM a közlemény szerint az agráriumon kívüli ügyeket is felkarolta, kulturális intézményfejlesztő programjával és a falvak gépjárműparkjának megújításával az utóbbi négy év legjelentősebb fejlesztését hajtotta végre. A program keretében 753 templom 12,6 milliárd forintból, valamint 725 művelődési ház 24,6 milliárd forintból újult meg országszerte, ebből 427 településen integrált közösségi és szolgáltató tér (IKSZT) működik.

A tervezettnél több pénz, 6 milliárd helyett 8,5 milliárd forint jut a közösségi használatú gépjárműpark fejlesztésére vidéken, a kistelepüléseken és a tanyás régiókban. Ebben a programban 883 településen 900 új járművet szerezhetnek be falugondnoki szolgálatok, egyesületek és polgárőr szervezetek - olvasható a közleményben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyar művészek képei lógtak egy római utca falain

Magyar művészek képei lógtak egy római utca falain

Rájöttek a tudósok, hogyan lehet újra és újra víz az aszteroidákon

Rájöttek a tudósok, hogyan lehet újra és újra víz az aszteroidákon

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Mészáros Lőrinc felesége elmondta, milyen tévét akarnak

Mészáros Lőrinc felesége elmondta, milyen tévét akarnak

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval