További rossz hír a norvég támogatási pénzek folyósításának felfüggesztése is, ezért az EP-ben az MSZP vállalja, hogy mindent megtesz ezeknek a forrásoknak az újraindításáért - ígérte Szanyi Tibor. Hozzátette: fontos, hogy ezekből a pénzekből valódi munkahelyeket eredményező programok induljanak el Debrecenben és a térségében is.
Az ellenzéki politikus szerint Debrecen európai város és az is marad, ha az erős fideszes városvezetés nem rángatja ki a várost az európai körforgásból. Felidézte: a cívisvárosnak folyósított uniós támogatások révén elsősorban olyan infrastrukturális beruházások valósultak meg, amelyeket még nagyrészt az előző szocialista kormányok indítottak el, ilyen például a 2-es villamos építése vagy a csatornázások.
A norvég alap forrásainak elapadása Debrecennek is fájó veszteség, ami elsősorban az egyetem látókörében kutató-fejlesztő cégeknek jelent problémát - véli Szanyi Tibor. Az MSZP-s politikus szerint az uniós pénzcsapok legalább fél évig zárva lesznek, ami az egész ország számára káros, és Debrecenben is több beruházási programot érint.
A szocialisták EP-listavezetője a sajtótájékoztatón károsnak és hisztériakeltésnek nevezte, amit az akác és a méhészet ügyében végzett a kormány, amely ezzel a viselkedésével "sokat ártott a magyar ügyeknek" az unióban. "Ezek mind alaptalan, agyatlan, ostoba vádaskodások", amivel gyakorlatilag a Fidesz a tehetetlenségét próbálja valamilyen módon rákenni a különböző európai testületekre, európai programokra, végsőképpen pedig magára az Európai Unióra - fogalmazott Szanyi Tibor.